Csongrád

Újabb rangos elismerést zsebelt be a csongrádi fotós

A Varázslatos Magyarország idén lépett 15. életévébe, melyet egy nagyszabású díjátadóval ünnepelt a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében. A gálán elismerést kapott Koncz-Bisztricz Tamás, csongrádi fotós is.

Második alkalommal adott otthont hazánk egyik legnagyobb múltú múzeuma, a Magyar Nemzeti Múzeum az ország egyik legrangosabb természetfotós eseményének. A teltházas rendezvényen több száz természetfotós, természetvédelemi szakember és intézmény, valamint természetbarátok gyűltek össze azért, hogy együtt ünnepeljék a magyar természetfotózást és egyben a természet védelmét. A díjátadó és kiállításmegnyitó mellett az est egyben a VM 15. születésnapjának ünnepe is volt, hiszen ennyi idő telt el azóta, hogy megszületett a természetfotó pályázat, amely mára az ország egyik legrangosabb fotográfiai megmérettetése lett – írják a Varázslatos Magyarország oldalán.

A rendezvényen részt vett a csongrádiak büszkesége, Koncz-Bisztricz Tamás is, aki képeivel ismét kivívta a zsűri elismerését. A természetfotós a “Varázslatos Magyarország madarai” kategória 3. helyezéséért járó díjat, valamint az összesített ranglista 5. helyezésért járó oklevelet vehette át. „Külön öröm volt, hogy a kiállítási anyagba és a könyvbe 7 képem is bele került, ez nekem egyéni rekord, sose volt ennyi képem bent” – büszkélkedett közösségi oldalán Tamás.

Gratulálunk, további sok sikert kívánunk!



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Látványos daruzással emelték helyére a tetőszerkezetet – jól halad a csongrádi sportmedence fedése

cs3-szerkeszto

Csongrádról Lengyelországba viszi a magyar dallamokat a Seres Family Zenekar

cs3-szerkeszto

Összefogtak a négylábúakért a csongrádi óvodások – rengeteg adomány gyűlt össze a menhely lakóinak

cs3-szerkeszto

Csongrádi és kisteleki középiskola is csatlakozott a Cselekvő emlékezet programhoz – megkezdődött a hadisírgondozás

cs3-szerkeszto

A tenger titkait kutatták a csongrádi gimnazisták – országos versenyen remekeltek a Batsányi diákjai

cs3-szerkeszto

Robotok, automatizált gyártás és karrierlehetőségek – a MARS gyárában jártak a csongrádi Sághy diákjai

cs3-szerkeszto

Lengyel kutatók vizsgálták a különleges csongrádi szarvasgomba-ültetvényt 

cs3-szerkeszto

70 éve a szabadságért harcoltak – ünnepi megemlékezésre készül Csongrád

cs3-szerkeszto

Amatőrként vágtak bele, mesterek között lettek döntősök a csongrádi Kisréti otthon lakói

cs3-szerkeszto