Belföld

GVH: márciusban gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció

Gyakorlatilag lenullázódott az éves élelmiszer-infláció márciusban, mintegy 8 éve nem volt olyan alacsony az éves alapon mért havi élelmiszerinfláció mint 2024 harmadik hónapjában – hívta fel a figyelmet a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtöki közleményében.

Felidézik, hogy az éves alapon mért élelmiszerinfláció 0,7 százalék volt márciusban a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által csütörtök közölt adatok szerint. Az elmúlt 12 hónapban gyakorlatilag stagnáltak az élelmiszerárak, amelyhez – a kormányzati és jegybanki intézkedések mellett – a GVH által működtetett online árfigyelő is hozzájárult – írták.

Kiemelték, hogy a KSH adatközlése szerint a 14. hónapja tartó dezinflációs folyamat eredményeként 2024 márciusára 3,6 százalékra csökkent az infláció.

A GVH kitért arra, hogy jelentősen csökkent az alapvető élelmiszerek ára. A KSH adatai szerint éves összevetésben a legjobban a liszt (20,3 százalékkal), a tojás (19,7 százalékkal), a száraztészta (13,1 százalékkal), a sajt (13 százalékkal), a tej (11 százalékkal) és a kenyér (10,5 százalékkal) ára csökkent. Éves bázison drágult ugyanakkor a cukor (30,9 százalékkal), a csokoládé és kakaó (11,6 százalékkal), a büféáruk (10,4 százalékkal), a sertéshús (9,1 százalékkal), de az elmúlt hónapokban e termékkategóriák esetében is csökkenő tendencia figyelhető meg.

A közlemény szerint a reálkeresetek emelkedése, és a gazdasági növekedés helyreállítása szempontjából is kedvező folyamatokhoz a kormányzati és jegybanki intézkedések mellett hozzájárult a versenyhivatal által működtetett online árfigyelő rendszer is.

Az árfigyelőben elérhető alapvető termékkategóriák többségében csökkentek az átlagárak, egyes termékek esetében 20-30-40 százalékkal. Ez igaz például a korábban ársapkás termékek majd mindegyikére, a finomliszt 43 százalékkal, a tojás több mint 30 százalékkal, a burgonya pedig több mint 60 százalékkal kerül kevesebbe átlagosan a korábbi ársapkás árhoz képest az online árfigyelő rendszer aktuális, napi adatai alapján – közölték.

Kitértek arra, hogy a 2023. július elsejei indulás óta eltelt időszak kedvező tapasztalataira alapozva az árfigyelő rendszer 2024. január 13-tól újabb 16 termékkategóriával bővült, bekerültek abba a speciális étrendet követők által leggyakrabban fogyasztott laktóz-, tejfehérje- és gluténmentes termékek. Így már összesen 78 termékkategóriában – ami napi szinten közel 2000 különböző élelmiszerterméket jelent – hasonlíthatják össze a boltokra szűkített árakat a vásárlók – ismertették.

Az idei év során várható a termékkategóriák további bővítése is, a fogyasztói igényeknek megfelelően. Az online árfigyelővel, tudatos tervezéssel – a bevásárlólista és a térképes boltszűrő funkciók használatával – több ezer forintot és sok időt lehet megspórolni a nagybevásárlások során – közölte a GVH.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

184 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra a tanárok és óvónők fizetésemeléséhez

Szabó Viktor

Nagy István: véget kell vetni az Európai Unió képmutató mezőgazdasági politikájának!

Szabó Viktor

Állatoknak nevezte a Fidesz szavazóit Magyar Péter

Szabó Viktor

Donald Trump: Orbán Viktor nem akar háborút, és én sem akarok háborút

Szabó Viktor

Kiderült, ki lesz a következő magyar űrhajós

Szabó Viktor

Szentesi, Csongrádi és környékbeli mezőgazdászok figyelem! Kihirdették a tartósabb vízhiányos időszakot!

Szabó Viktor

Lomnici Zoltán: minden idők legnagyobb békemenete készül

Szabó Viktor

Menczer Tamás: az EP-választás legfontosabb kérdése, hogy Európa háborúba megy vagy béke lesz

Szabó Viktor

Varga Mihály: a kormány kitart az adócsökkentés politikája mellett

Szabó Viktor