Szentes

Több száz millió forintot nyert Szentes és Csongrád

A magyar kormány és az Európai Unió társfinanszírozásában megvalósuló, határokon átnyúló projektnek köszönhetően négy településen, közöttük Csongrádon és Szentesen városi hőszigethatást csökkentő beruházások kezdődnek – jelentette be közösségi oldalán Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője.

Csongrád mintegy 588 ezer eurónyi (235 millió forint), Szentes pedig 470 ezer eurónyi (188 millió forint) támogatást nyert „Interreg VI-A IPA Magyarország-Szerbia” című projekttel. 

A projekt keretében egyrészt mintaprojekteket fognak megvalósítani, másrészt ezek tapasztalataira, a megszerzett tudásra építve módszertani támogatást nyújtanak más települések, szereplők számára is hasonló beavatkozások tervezéséhez és megvalósításához.

A mintaprojektek konkrét beruházások lesznek, melyek természetalapú megoldásokat alkalmaznak egy-egy konkrét, jól körülhatárolható, mérhető eredményekkel járó beavatkozás formájában.

A határon átnyúló projekt kapcsán Csongrádon a Művelődési Központ belső udvarát és udvari épületeit fejlesztik, és renaturálják a városi hőszigethatás csökkentése érdekében. 

Szentesen az elnyert támogatásból a Kurca-partot, a Nagyörvény- Open Hotel alatti szakaszt kívánják fejleszteni, revitalizálni. 

A fenti adatokból, összegekből is látszik, hogy a baloldali politikusok ugyan megpróbálták megakadályozni, hogy a magyaroknak járó források megérkezzenek, ez szerencsére nem sikerült nekik. Ez a nyertes projekt is tökéletes példa arra, hogy a kormány elkötelezett támogatója Szentesnek és Csongrádnak is.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto