Belföld

Elképesztő: a rendszerváltás óta soha nem volt ilyen alacsony az álláskeresők száma

A Gyurcsány-korszakhoz képest egymillióval dolgoznak többen – derült ki a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményéből.

A rendszerváltás óta idén márciusban mérte a legalacsonyabb regisztrált álláskeresői létszámot a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, ami így több mint három évtizedes rekordot jelent – közölte kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium.

A közlemény kiemelte, hogy a Gyurcsány-korszakhoz képest egymillióval dolgoznak többen, miközben 2010-hez képest közel 400 ezerrel csökkent a munkát keresők száma. Ráadásul tavaly márciushoz viszonyítva is további, mintegy 8 ezer fővel csökkent a regiszterben szereplők köre, így abban jelenleg mindössze 236 ezren vannak.

Az elmúlt hónapokban nőtt a gazdasági aktivitás

Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár megállapította, hogy a gazdasági aktivitás a korábbi hónapokhoz viszonyítva gyorsabb ütemben nőtt, a létszámnövekedés egy év alatt meghaladta a 60 ezret. A kormány ugyanakkor ezzel párhuzamosan továbbra is célzott intézkedésekkel igyekszik csökkenteni a regisztrált álláskeresők számát.

Magyarországon a munkaerő-tartalék mintegy 300 ezer főre tehető, a regisztrált álláskeresők számán felül közel 60 ezer inaktív található hazánkban, akiket a gazdasági növekedés újraindítása érdekében minden lehetséges eszközt felhasználva be kell vonni a munkaerőpiacra.

Az aktivitás növelése érdekében hazai és uniós finanszírozású programok is indultak, az elkövetkezendő időszakban pedig további célzott munkaerő-piaci intézkedések várhatók a foglalkoztatás további növelését szem előtt tartva – fogalmazott az NGM közleménye.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!

cs3-szerkeszto

Így már érthető a Tisza adóemelési terve: „Laci bácsi az első tiszás!”

cs3-szerkeszto

Kapu Tibort választotta a közmédia az Év Emberének 2025-ben

cs3-szerkeszto

Idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások

cs3-szerkeszto

Tuzson Bence a Cs3.hu-nak: A gyerekeink, az unokáink nem mehetnek háborúba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Jónak lenni jó! – Orbán Viktor: a DPK-s termékekből eddig 50 millió forint gyűlt össze

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: pedofil bűncselekmények miatt 2010 előtt 80 ember volt börtönben, ma több mint 700

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a közvetlen háborús veszélyt sikerült elhárítani + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto