Szentes

A Boros is csatlakozott a PÉNZ7-Pénzügyi és vállalkozói témahéthez

Idén 10. alkalommal indult el a PÉNZ7, a jubileum jegyében pedig ebben a tanévben a szervezők átfogó tematikával készültek. A gyerekek tantermi órákon, valamint  iskolán kívüli külső terepen is   pénzügyi életleckéket vettek, valamint vállalkozásokat alapítottak, piacot elemeztek.

A Hódmezővásárhelyi SzC Szentesi Boros Sámuel Technikum9. a  logisztikai technikus osztálya gazdasági ismeretek órán ellátogatott a szentesi zöldségpiacra, ahol információt gyűjtöttek a helyszínen. Ezt követően a hét folyamán szakmai órákon csoportos munkában megvizsgálták hogyan alakul a kereslet, kínálat, milyen szerepe van az árnak. Elemezték a piacra való ki és belépési viszonyokat.  Ezután céget alapítottak, és terméket/ szolgáltatást vittek a piacra, a termékbevezetés szakaszait,  piaci keresletet,  termelési tényezőket elemezve. Mindemellett szó esett a tudatos fogyasztás, pénzügyi tervezés fontosságáról, a biztonságos pénzhasználatról – számoltak be a Boros oldalán.

10.  osztályos logisztika valamint gazdálkodás és menedzsment szakos tanulók pénzügyi és vállalkozói ismeretek órán előadásokat tartottak a tudatos befektetés fontosságáról, azok gyakorlati kivitelezéséről. 

A 11. b  gazdálkodás és menedzsment szakos osztály pénzügy óra keretében a Pénziránytű Alapítvány által erre a célra összeállított  Kahoot-kvízekben mérettette meg magát. Azon a héten több szakmai órán foglalkoztak a biztonságos pénzhasználattal.

12. b osztály „Eco, no mi?” gazdaságtörténeti kvízjátékot töltött ki.

A programhoz csatlakozva a diákok hasznos elméleti tudást, gyakorlati tapasztalatot szereztek.

Fotók: HSZC Boros Facebook oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kivágtak egy nagy fát Szentesen

cs3-szerkeszto

Havas kaland és közösségi élmény – Sítáborban jártak a szentesi diákok

cs3-szerkeszto

Rákász Béla kemény szavakkal reagált a szentesi momentumos plakátkiállításra + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: Mi már a kezdetektől a béke pártján állunk, és nem engedjük, hogy belerángassák Magyarországot a vérontásba! + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Miniszteri elismerő oklevelet kapott a szentesi Boros oktatója

cs3-szerkeszto

A gazdák védelme és a magyar érdekek kerültek középpontba a szentesi agrárfórumon

cs3-szerkeszto

Szénászky Zsolt: Szabó István ember az emberek között + VIDEÓK!

cs3-szerkeszto

A HMG diákjai ismét a laktanyában jártak

cs3-szerkeszto

Új pályázat jöhet a Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetésére Szentesen

cs3-szerkeszto