Szentes

Szabóék döntöttek: mintegy 360 milliótól fosztják meg a szentesieket

Végérvényesen kiderült, hogy Szentes vezetése nem bízik a helyi lakosokban, szakemberekben. Megszavazta a baloldali többségű képviselő-testület azt az előterjesztést, melyben – sikeres elbírálás esetén – egy kecskeméti és egy nyíregyházi alapítványnak lapátolnak ki 360 millió forintot egy szentesieknek szóló pályázatból.

Mint azt megírtuk, a település több 100 millió forintot is meghaladó támogatásra pályázik, melynek keretében 36 hónapon keresztül szociális programokat, fejlesztő tevékenységeket szerveznének. A programokat konzorciumi partnerek bevonásával kell megszervezni, amire Szabóék két alapítványt jelöltek meg, azonban egyik sem szentesi. A MODUS Alapítvány Kecskemétről küldene szakembereket, a HÁRFA Alapítvány pedig nyíregyházi székhelyű.

A polgármester a szerdai képviselő-testületi ülésen elmondta, nincs olyan szentesi alapítvány, ami meg tudná szervezni a programokat. A szavazáson a baloldali többség megszavazta az előterjesztést, Bujdosó Tamás fideszes városatya tartózkodott.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Veterán járművek lepik el Szentes főterét – egész napos programmal érkezik az V. találkozó

cs3-szerkeszto

Változik a menetrend a Szolnok-Szentes-Hódmezővásárhely vasútvonalon augusztus végétől

cs3-szerkeszto

Augusztus 31-ig lehet jelentkezni a szentesi drámatagozatra

cs3-szerkeszto

Tömörkényen próbálta eladni a Szentesen lopott kerékpárt – két nap alatt elfogták

cs3-szerkeszto

Egy nap sem kellett: 24 órán belül elfogták a szentesi kerékpártolvajt

cs3-szerkeszto

Véradást szerveznek a légimentőkkel Szentesen – egyetlen segítséggel akár három élet is megmenthető

cs3-szerkeszto

Honeybeast nagykoncerttel ünneplik augusztus 20-át Szentesen

cs3-szerkeszto