Belföld

Novák Katalin után Varga Judit is lemondott

Visszaadta mandátumát és kivonul a közéletből Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, aki még tárcavezetőként ellenjegyezte a szombat délután lemondott Novák Katalin által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet. Varga az Európai Ügyek Bizottságának elnökeként és országgyűlési képviselőként dolgozott, valamint sajtóhírek szerint ő lett volna a kormánypártok EP-listájának vezetője a június 9-i választásokon.

Mint ismert, K. Endrét, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét a bíróság kényszerítésért jogerősen három év négy hónap börtönre ítélte. Ahogy arról beszámoltunk, a férfi az egyik gyermekáldozat nevében írt meg egy vallomást, ami arról szólt, hogy az igazgató elleni vádak kitalációk, vallomását a sértett visszavonja. A volt igazgatóhelyettest elnöki kegyelemben részesítette Novák Katalin, ami az elmúlt napokban nagy vihart kavart a magyar közéletben.

Orbán Viktor még pénteken Facebookon közzétett videóját azzal kezdte, személyes meggyőződése, hogy pedofil elkövetőknek nincs kegyelem. A miniszterelnök bejelentette, hogy Alkotmánymódosítást kezdeményez, ami erős üzenet volt a köztársasági elnök felé.

Mindezek után Novák Katalin szombat délután bejelentette lemondását, amit követően a pedofilbotrányt kiváltó elnöki kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit is visszaadta képviselői mandátumát. A korábbi miniszter közösségi oldalán azt írta: a politikai felelősséget vállalja, lemond országgyűlési képviselői és EP-listavezetői pozíciójáról is, kivonul a közéletből.

A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több, mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk

cs3-szerkeszto

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto