Belföld

BREAKING: Lemondott Novák Katalin

Novák Katalin bejelentette lemondását, miután hatalmas közfelháborodást váltott ki azzal a döntésével, hogy kegyelmet adott egy pedofilügyben érintett elítéltnek. Az új államfőt az Országgyűlésnek az elnöki megbízatás megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztania.

A köztársasági elnök kifejtette: azért vállalta a köztársasági elnöki feladatot, mert szenvedélyesen szereti Magyarországot, hisz a csendes többségben, a becsületben, az egyenes tartásban, a szeretetben. Novák Katalin elismerte, a kegyelmi döntésről elmondható, érthető, hogy magyarázatot várnak, a kegyelmezési jogkör mind közül a legérzékenyebb.

„Hibáztam. A kegyelmi döntés és az indoklás hiánya alkalmas volt arra, hogy kételyeket ébresszen. Itt nincs és nem is lehet kétely. Soha nem adnék kegyelmet annak, aki gyermekeket bántalmaz. A gyermekek védelme közös felelősségünk” – fogalmazott Novák Katalin, hozzátéve: magyar emberként azt várná a köztársasági elnöktől, hogy ne hibázzon, ha mégis, vállaljon felelősséget, akár azzal, hogy lemond a tisztségről.

Bocsánatot kérek azoktól, akiket megbántottam, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem állok ki mellette. Államfőként ma utoljára szólok önökhöz, lemondok a köztársasági elnöki tisztségről – jelentette be Novák Katalin.

Forrás: index.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto