Szentes

Ovisok jártak a szentesi Borosban

A 2023-2024-es tanévben indult el a HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum új, oktatás ágazata. Ezen az ágazaton nagy hangsúlyt kap a gyakorlati oktatás, melynek keretében 2024. január 30-án az iskola 9. évfolyamos diákjai vendégül látták a Szent Erzsébet Katolikus Óvoda Süni csoportját.

„A 9.-es tanulóink régóta készültek erre a jeles napra, hiszen december óta szorgosan dolgoztak azon, hogy mindenki szakmailag és önmagához mérten is minél jobban megvalósítsa a vállalt feladatokat. A projektmunka során négyféle szakmai és kétféle közismereti tantárgy ismeretei nyújtottak segítséget oktatási szakasszisztens tanulóink számára. Terveztek, szerveztek, alkottak, kooperáltak, szerepeltek, tanultak és fejlődtek” – írják az intézmény közösségi oldalán.

Hogy mindez mit eredményezett?

Kitűnően megszervezték és lebonyolították az óvodás csoport vendégül látását. A megérkezést követő öltöztetési és higiénés feladatokba már a legelején bekapcsolódtak a lányok; majd következett egy bábelőadás, melyhez a paravánt és a bábokat is a gyerekek maguk készítették el. Az előadást követően a tanulók kis mókázásra, táncra, vonatozásra hívták az ovisokat, melybe szívesen kapcsolódott be mindenki. A mese tartalmához igazodóan egészséges tízóraival, gyümölccsel kedveskedtek az apróságoknak a házigazdák.

Felkészítő tanárok: Vinczéné Szabó Éva, Pósáné Puskás Nikolett, Farkas Annamária, Törőcsikné Ambrus Éva és Szárazné Katona Ágnes Anikó

Fotók, forrás: HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Milliókat csaltak ki idősektől Szentes környékén – újra támadnak az „unokázós” csalók

cs3-szerkeszto

Ismét használatba kerül a 60-as terem a Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Jövőre klimatizálhatják a szentesi kórház betegellátó egységeit

cs3-szerkeszto

Eltűnt egy szentesi fiatal – segíts te is megtalálni!

cs3-szerkeszto

Kigyulladt a tarló Szentesnél, ezer négyzetméter lángolt

cs3-szerkeszto

Négy hónapra teljesen leáll a vasút Szentes és Kiskunfélegyháza között

cs3-szerkeszto

Lefeszítette a lakatot, ellopta a kerékpárt – a rendőrök elfogták a visszaeső szentesi férfit

cs3-szerkeszto

Szabó Zoltán Ferenc: Szentesen nincs ivóvízellátási probléma

cs3-szerkeszto