Szentes

Nyelvkönyveket kapott volt diákjától a szentesi Horváth Mihály Gimnázium

A Horváth Mihály Gimnázium ismét bizonyított, méltó a Családbarát Szolgáltatóhely címre.

Az intézmény egykori tanulója a mai napig szívén viseli az iskola sorsát, ezért most nyelvkönyvek vásárlásával segítette a jelenlegi nebulók felkészülését.

„Az iskolánkban 7 éve érettségizett diákunk, Nagy Petra (Szolga Petra) ma már Németországban él, de úgy érezte, hogy szeretne segítséget nyújtani a jelenlegi diákok sikeres felkészüléséhez, mivel a nyelvkönyvkönyvek magas ára miatt van, aki nem tudja megvásárolni magának azokat. Pálinkó György tanár úr közreműködésével, az angol nyelvi munkaközösség-vezetővel egyeztetve, kiválasztották azokat a nyelvkönyveket, melyeket jól tudnának hasznosítani a nyelvoktatásban. Petra ezeket a könyveket megrendelte, kifizette, az iskolai könyvtár állományba vette, diákjaink és pedagógusaink pedig már el is kezdték használni” – számolt be közösségi oldalán az iskola.

A Horváth Mihály Gimnázium törekszik arra, hogy a diákok egy nagy család tagjaként tekinthessenek az iskolára, ahová nem “csupán” tanulni járnak. Ennek a több évtizedes munkának a formális elismerését jelenti az elnyert Családbarát Szolgáltatóhely címük is. Azt pedig, hogy mennyire jogosan nyerték el ezt az elismerést, a fenti történet kiválóan prezentálja.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Mikulás-műsorral járják be Szentes óvodáit és iskoláit a HMG drámatagozatosai

cs3-szerkeszto

A DélKerTÉSZ nyerte az Év kertészete díjat a Portfolio Agrárszektor 2025 konferencián

cs3-szerkeszto

Mikulás-járás Szentesen: a 7-es és 8-as körzetben is megérkezik a Nagyszakállú!

cs3-szerkeszto

Új korszak kezdődik a szentesi egészségügyben – bemutatták a kórházban megvalósuló fejlesztéseket

cs3-szerkeszto

Karácsony előtt 155 kormánytisztviselő adott vért, többek között Szentesen

cs3-szerkeszto

Büszkeség: szép sikereket értek el a szentesi Lajtha növendékei a szegedi gitárversenyen

cs3-szerkeszto

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Prágában tanultak innovatív oktatási módszereket a szentesi Zsoldos pedagógusai

cs3-szerkeszto

Új játszóhely nyílt a szentesi Tóth József Színházban

cs3-szerkeszto