Vélemény

Irsai Farkas László: Akinek van füle, hallja…

Irsai Farkas László, színművész, az SZFE rendező szakos hallgatója, a szentesi Koszta József Múzeum igazgatója írását változtatás nélkül olvashatják.

AKINEK VAN FÜLE, HALLJA

Magukat zseninek kiáltó kritikusok, színházi esztéták (direkt a többes szám, hogy ne járjak bíróságokra) olyan verbalitással fröcskölnek – nemcsak most, a “Nemzetis” esés, zuhanás kapcsán, hanem mindenkor -, vita helyett direktívákat  hirdetnek, források nélkül hazudgálnak össze-vissza, és mindegyik fércmondatukra lángoló éljenzés, pozitív kommentek hada érkezik, hogy minden, amit eddig tanultam, az egy távoli bolygónak mutatkozik, amely ismerethalmazoknak immáron minden jel szerint semmi, de semmi értelme. Így is lehet élni. Így lehet tudóskodni… (Szégyen.)

Magára adó kritikus, esztéta, állítólag egyetemi oktató (volt), hogyan mártózhat meg a sárban annyira, fekhelyét megosztva a szomszédos mangalicával (bár tréfli), hogy hazug, esszének sem mondható, veleje nélküli félinformációkból, pesti aluljárók, vagy az ecseri piac és a Garai tér csendjében bujkáló vírusok által fertőzött monológok alapján, szája szélén a krumplihéjak és kukoricacsutka darabok között életműveket alkotó, idegrendszerüket naponta daráló emberekről verdikteket állít úgy, hogy életében még nem állt színpadon, izzadság még nem csípte a szemét a vakító reflektoroktól, még nem ugrott be más szerepébe fél nap alatt, még nem írt olyat, ami maradandó lehetne, még nem tanított olyat, hogy nemzedékek beszélnének róla az iskolapadokban? (Ez jó mondat volt, terjedelemre is. Konrád György irigyelne – A látogató.) Ehelyett bizonyíthatóan tökmagozós, piaci stílusban kutatkszik, elemez, nyomoz, revizorkodik… (Akinek van füle, hallja…)

Ha Ő a revizor, és szemüvege homályos optikáján világokat akar alkotni, akkor az éljenző tábora bizony még a nyolc napi járóföldet negyven évig fogja gyalulni a sivatagban… Csak becsapják magukat: A vezető nem kiválasztott, nem Mózes. És nincs Kánaán.  Amit akarnak, az a hazugok aljas univerzuma, a Péter Gáborok színházi világa…



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Ébresztő mag népe, míg nem lesz késő!

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Olvasónk: Megvetetik velünk a “nyugat” áramát, vagy egyáltalán NEM LESZ ÁRAM

cs3-szerkeszto

Ábrahám Róbert: Alkotmányos puccs és lopakodó jakobinus diktatúra!

cs3-szerkeszto

Szentesi Zöldi László: a kormány hamarosan bajba kerül, a Fidesz-KDNP pedig néhány év múlva visszatérhet

cs3-szerkeszto

Mandula Viktor: az arrogáns tudatlanság totális győzelme

cs3-szerkeszto