Belföld

Kövér László: ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani!

Ez a mi országunk, és meg is fogjuk tartani az unokáink és dédunokáink számára – jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton Budapesten, a Fidesz 30., tisztújító kongresszusán.

A házelnök kiemelte: aggodalomra van okunk, csüggedésre azonban nincs. Jó, ha “mindenki tudja, aki szórakozni akar velünk”, hogy ez a Weisz Erikek országa, a Nobel-díjasok, a Rubik Ernők, Petőfi és Madách, a Puskás Öcsik és az olimpiai bajnokok szülőföldje. “Az Árpád-házi szentek, Hunyadi János és Hadik András, a kurucok, a Nemecsek Ernők és Dugovics Tituszok, a Horváth Jánosok, Wittner Máriák és a pesti srácok hazája” – fogalmazott.

Budapest, 2023. november 18. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án. MTI/Koszticsák Szilárd

Emlékeztetett: “2010-es kormányra kerülésünk óta ez a hetedik kongresszus, és a kétharmados többséggel való kormányzásunk 14. évét tapossuk”.

Az elmúlt két évben történteket számba véve azt mondta: kitört az orosz-ukrán háború, azóta az Európai Unió bevezetett 11 szankciócsomagot, amelyek hatására az orosz gazdaság ugyan nem rendült meg, az európai viszont igen. De a háború sem ért véget, “aminek a fegyver- és olajbizniszben érdekeltek nagyon örülnek” – vélekedett.

Közölte: megalakult az ötödik Orbán-kormány, amire szövetségeseink válaszképpen ideküldtek egy “Andropov-imitátor” nagykövetet. “A brüsszeli föderalisták megpróbálják az országból kiszervezni a független igazságszolgáltatást, átadni a kormányzás ellenőrzését mindenféle ügynökszervezeteknek”, és eközben még a pénzünket is el akarják rabolni – sorolta.

Azt is mondta: továbbra sem sikerült sem Törökországot, sem egyetlen nyugat-balkáni csatlakozásra váró országot felvenni a tagállamok sorába, és “milliószám özönlenek be a menekültnek álcázott hódítók”. Eközben pedig az Európai Unió két évvel közelebb került saját maga felszámolásához – fogalmazott.

Úgy látja, “véget ért egy aranykorszak”, helyét az infláció és a gazdasági, jövedelmi szűkülés elleni küzdelem vette át. Ugyanakkor továbbra is nő a foglalkoztatottság, és nőnek a beruházások, ami reményt ad arra, hogy hamarosan egy új, felfelé ívelő időszak veheti kezdetét – mondta.

Kövér László hangsúlyozta: “nem lettünk fiatalabbak, de talán boldogabbak igen, még az sem kizárt, hogy egy kicsit bölcsebbek is”.

Arról is beszélt, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzék nem lett sem okosabb, sem szebb, gátlástalanabb és aljasabb viszont annál inkább. “Ne bocsássunk meg nekik, mert tudják, mit cselekszenek” – fűzte hozzá.


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

A vidék erősödése egész Magyarországot teszi gazdagabbá

tk_arpad

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Decembertől Szentesen, Csongrádon és Kisteleken is többet kereshetnek a munkavállalók

Szabó Viktor

Szentesi katonákat látogatott meg Orbán Viktor

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább