Sport

Magyar állampolgár lett Marco Rossi

Magyar állampolgársági esküt tett Marco Rossi, a magyar válogatott olasz szövetségi kapitánya és Cosimo Inguscio másodedző kedden Budapesten, Novák Katalin köztársasági elnök jelenlétében.

Az eskü szövegét Pokorni Zoltán, XII. kerületi fideszes polgármester olvasta fel.

A magyar emberek már régóta szívükbe zárták önöket – mondta a két sportembert köszöntő beszédében Novák Katalin, hozzátéve: “a mai nappal a magyar emberek és önök hivatalosan is igent mondtak egymásra.”

Önök egy kölcsönös, szabad döntés eredményeképpen veszik fel a magyar állampolgárságot – hangsúlyozta a köztársasági elnök, hozzátéve: az, hogy a magyar nemzeti válogatottat magyar állampolgárok fogják vezetni, “mindannyiunknak sokat jelent”.

Megköszönte, hogy a magyarok mellett tették le a voksukat, s ami eddig csak a munkahelyet jelentette számukra, ma már a “második hazájukat” is.     A mi feladatunk az, hogy olyan ország legyen Magyarország, amelyre önök második hazájukként is büszkék lehetnek. Mi pedig azt várjuk önöktől, hogy büszkék lehessünk a magyar válogatottra – mutatott rá Novák Katalin.     Harminc év elteltével, manapság ismét büszkeséggel tekinthetünk a magyar válogatottra, és örülhetünk annak is, hogy a fiatalok, kamaszok is lelkesednek a magyar sportolókért, ami sokat jelent a mai világban. Ma már a 4:0 az egykori 6:3 – hangsúlyozta Novák Katalin.

Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöke kiemelte, hogy Magyarországon és az egész világban nagy szerepe van a futballnak. Mint mondta, Marco Rossi és Cosimo Inguscio különböző karakter, más a mentalitásuk, de mindketten kiváló szakemberek, keményen dolgoznak.     Felidézte, hogy az 1920-as években sok magyar edző ment Olaszországba dolgozni, s az olasz csapatokkal igen jó eredményeket értek el. Csányi Sándor azt kérte, hogy Marco Rossi és Cosimo Inguscio rója le ezt az adósságot, és tegye világbajnokká a magyar futballválogatottat is.

“Ez egy nagyon különleges dolog, ami nem történik meg mindennap az emberrel. Számunkra ez egy nagyon emlékezetes dátum lesz, szeretném megköszönni a magyar embereknek és természetesen a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, hogy támogatták ezt a döntést. Köszönöm a magyar kormánynak is, köszönöm Magyarországnak” – mondta az M4 Sportnak az 59 éves szakember, majd hozzátette már régóta második otthonaként tekint Magyarországra.

“Azt hiszem, azt nem is kell mondanom, hogy mennyire szeretjük a magyarokat és Magyarországot mindketten, így nagyon bízunk benne, hogy minél több örömöt tudunk még okozni a magyar embereknek” – idézte Ingusciót az MLSZ honlapja.   

A rendezvényen részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két éremmel térhet haza első nemzetközi versenyéről a 70 éves csongrádi erőemelő

cs3_szerk2

Jönnek a futók Csongrádra, forgalomkorlátozásokra kell számítani

cs3_szerk2

Vádat emeltek egy futsaledzővel szemben, aki egy tizenéves játékost bántalmazott egy balástyai focimeccsen 

cs3_szerk2

Mozgásra hív a sándorfalvi Pallavicini Kastélykert

cs3_szerk2

Ismét Tenisz Táborba várják a fiatalokat Szentesen

cs3_szerk2

Országos bajnok lett a Csongrádi Batsányi János Gimnázium 6.F osztályos csapata 

cs3_szerk2

Ugrai Panna újabb bajnoki címet szerzett! 

cs3_szerk2

A mindszenti Ugrai Panna országos bajnok lett!

cs3_szerk2

Csütörtökön újabb döntőt úszott a mindszenti Ugrai Panna

cs3_szerk2