Csongrád Kék Hírek

Féltékenységből, téglával vágtak homlokon egy férfit Csongrádon, majd ki is rabolták

A rendőröknek ismét akadt dolguk Csongrádon, de szerencsére most is sikerült elkapni az elkövetőket.

A megalapozott gyanú szerint 2023. augusztus 4-én szerelemféltés miatt egy helybéli lakos szóváltásba keveredett egy másik férfival Csongrádon, majd dulakodni kezdtek – írja a police.hu. A sértett el akart szaladni, azonban vitapartnere utolérte, és homlokon ütötte egy téglával, melynek következtében elesett. A férfi magatehetetlenségét kihasználva a támadó elvette tőle a nála lévő pénzét, a kulcscsomóját és a mobiltelefonját is.

A bűncselekmény elkövetésekor jelen volt a bántalmazó élettársa is. A nyomozók azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, melynek eredményeként pár óra leforgása alatt azonosítottak egy csongrádi férfit és egy nőt, akiket előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki a Csongrádi Rendőrkapitányságon.

A férfinek súlyos testi sértés, továbbá tettestársával egyetemben kifosztás bűntett megalapozott gyanúja miatt kell majd felelnie.

Borítókép: illusztráció



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Megkezdődött a csongrádi Kis-Csukás-ér tisztítása, újra lesz víz a vadaknak

cs3_szerk2

Ma van a Mentők Napja: Hétköznapi szentesi és csongrádi hősök a szirénák mögött

cs3_szerk2

Mesetábor indul a csongrádi Csemegi Károly Könyvtárban 7–12 éves gyerekeknek

cs3_szerk2

Két éremmel térhet haza első nemzetközi versenyéről a 70 éves csongrádi erőemelő

cs3_szerk2

Jönnek a futók Csongrádra, forgalomkorlátozásokra kell számítani

cs3_szerk2

Egy 26 éves férfi rabolt ki egy szegvári lakóházat, majd egy vendéglátóegységet is kiszemelt magának

cs3_szerk2

Meg akarta fojtani saját testvérét egy férfi a vármegyénkben

cs3_szerk2

Vádat emeltek egy futsaledzővel szemben, aki egy tizenéves játékost bántalmazott egy balástyai focimeccsen 

cs3_szerk2

Fogadóórát tart Csongrád alpolgármestere

cs3_szerk2