Mindszent

Elstartolt a XVIII. Mindszenti Napok!

Péntek délután hivatalosan is megkezdődött Mindszent egyik legfontosabb rendezvénye, a Mindszenti Napok.

A 3 napos dzsemborira minden olyan települést meghívnak, aminek nevében szerepel a „Mindszent” szó. Az egybegyűlteket Mindszent Város polgármestere, Zsótér Károly köszöntötte, aki megköszönte mindazok támogatását, akik nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény. Kiemelte, hogy a helyi vállalkozók önzetlensége, az önkéntesek munkája és a szervezők profizmusa mind hozzájárult ahhoz, hogy minden mindszenti együtt tud ünnepelte. Megjegyezte továbbá, hogy térségünk országgyűlési képviselője, Farkas Sándor is hatalmas köszönetet érdemel, hiszen nagyban hozzájárult a sikeres rendezvényhez.

Az ünnepélyes megnyitó részeként Zsótér Károly polgármester és Zsótér Gábor alpolgármester átadták a “Mindszent Sportjáért” kitüntetéseket, majd a települések képviselői szalagot tűztek fel a Mindszentek Fájára, amit a színpadon a csíkszentmindszenti “Fürgölő” Néptáncegyüttes műsora követett.

Az ünnepség végén a “Lovak és lóerők” felvonulását lehetett megtekinteni, akik egyenesen a Lovaspályára hajtottak, ahol folytatódott a műsor. Elsőként bemutatkoztak a vendégtelepülések népdalkörei, néptáncosai, akiket a nap sztárfellépője, Kovács Nóri énekesnő követett a színpadon. Este pedig a Black Five zenekar, valamint DJ. Dj. Khal-Man szórakoztatta a nagyérdeműt.

A Mindszenti Napok szombaton is folytatódik, és fellép például Kefir a V-Techből, és a pöttyös labdákat is dobálni fogja Dévényi Tibi bácsi.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Változik a menetrend: új üzemidővel közlekedik a mindszenti komp

cs3-szerkeszto

Sokan fogtak össze Mindszenten az életmentésért

cs3-szerkeszto

Megérte a kemény munka: a mindszenti Ugrai Panna bekerült a rövidpályás úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe

cs3-szerkeszto

November 20-án szünetel az ügyfélfogadás a mindszenti kormányablakban

cs3-szerkeszto

A mindszenti Ugrai Panna lett a Rövidpályás Országos Bajnokság legeredményesebb női versenyzője + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Európa-bajnoki szintért ugrik medencébe Ugrai Panna

cs3-szerkeszto

Segítség a továbbtanuláshoz: pályaválasztási szülői értekezlet lesz Mindszenten

cs3-szerkeszto

Mindszenti fiatal képviseli Magyarországot a fodrászvilágbajnokságon

cs3-szerkeszto

Fergeteges Halloweenre készül egy mindszenti cukrászda – féláron vásárolhatnak a jelmezes vendégek!

cs3-szerkeszto