Szentes

Országjáráson a Horváth Mihály Gimnázium diákjai

Az elmúlt napokban több kiránduláson is részt vettek a szentesi intézmény tanulói. A túrák között volt tudományos és szórakoztató jellegű.

A Horváth Mihály Gimnázium évtizedekre visszanyúló hagyományát újította fel Dr. Molnárné Kádár Mariann, amikor hosszú kihagyás után a Paksi Atomerőmű látogatására szervezett tanulmányi kirándulást. A HMG 11.G és 11.B osztályos diákjai az elméleti alapok után a gyakorlatban láthatták, milyen komoly, felkészült szervezeti struktúrában működik az ország villamos energia termelésének 48%-át előállító üzem. Mivel a tudományból sohasem elég, egy kecskeméti pihenő beiktatása után még egy planetáriumi előadásra is sor került, ami különleges atmoszférájával, lebilincselő műsorával méltó megkoronázása volt a napnak.

Azért a szórakozásra is maradt idő a héten: a Fővárosi Nagycirkuszban járt a 8.G osztály. A fiatalok a Lázár Ervin Program keretében tekintették meg „A sztyeppe illata” című előadást a budapesti cirkuszban.

Forrás, fotók: az intézmény közösségi oldala



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Családi Napot rendeznek a szentesi Koszta iskolában – rengeteg programmal készülnek

cs3-szerkeszto

Szomorú látvány: kiszáradt a szentesi Helóta Biokert tava

cs3-szerkeszto