Szentes

Az 1848/49 forradalom és szabadságharc emlékére rendezett díjátadó Nemzeti Est Szentesen

Csongrád-Csanád Vármegye Önkormányzata 2023. március 13-án délután tartotta ünnepi megemlékezését Szentesen, a Tóth József Színház és Vigadóban.

A Nemzeti Est a Himnusszal vette kezdetét, az ünneplőket Majtényi András tanár úr zongorán kísérte, majd a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola előadása következett.

Rétvári Bence a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében elmondta:

„A magyarok történelme, sokszor olyan, mint egy folyamatos küzdelem az önálló döntés lehetőségéért, amit szuverenitásnak is hívunk.”

Minden egyes Nemzeti Ünnepünk is erről szól – fogalmazott az államtitkár – hogy szabadon dönthessünk a sorsunkról, szabadon élhessünk.

Hogy is kezdődik a 12 pont? Mit kíván a Magyar Nemzet? Legyen béke, szabadság és egyetértés. 175 év után sincs ez másként, ugyanezt kívánjuk ma is! – fejezte be beszédét Rétvári Bence.

A program Csongrád–Csanád Vármegye kitüntető díjainak átadásával folytatódott, melyet Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Gémes László elnök nyújtottak át a díjazottak részére.

  
Csótiné Ördög EditCsongrád-Csanád Vármegyéért Díj
Balogh LászlóCsongrád-Csanád Vármegyéért Díj
Dr. Frank LászlóCsongrád-Csanád Vármegyéért Díj
Varga FerencAz Év Vállalkozója Csongrád-Csanád Vármegyében Díj
Kazi LászlóCsongrád-Csanád Vármegye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
Cseuz LászlóCsongrád-Csanád Vármegye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
Ádám MartinCsongrád-Csanád Vármegye Sportjáért és Ifjúságáért Díj
Mészáros SzilviaCsongrád-Csanád Vármegye Sajtódíja
Igaz LászlóCsongrád-Csanád Vármegyei Közgyűlés Elnökének Kitüntető Díja

elismerésben részesült.

A Nemzeti Esten a Jövőnkért Néptáncegyüttes bemutatóját követően a Békéscsabai Jókai Színház előadásában a Vésd föl ezt a nagy napot! című lenyűgöző ünnepi műsort láthatták a meghívottak.

 A rendezvény zárásaként a megjelentek közösen énekelték el a Szózatot.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Változik a vérvételi ellátás rendje a szentesi kórházban

cs3-szerkeszto

Egy korszak lezárul: az idei lesz az utolsó Hunor Coop Szentesi Lecsófesztivál

cs3-szerkeszto

Baranyi László: Bármely folyó árad is, az árhullám bizonyos idő után levonul!

cs3-szerkeszto

Ma indul a szezon, újra kinyit a Krimó Szentesen

cs3-szerkeszto

Kiemelkedő helyen végeztek a szentesi Horváth Mihály Gimnázium diákjai a Hungarikum Vetélkedőn

cs3-szerkeszto

Szentesi és csongrádi diákokat is díjaztak a „Tankerület Büszkesége” ünnepségen

cs3-szerkeszto

Csongrádon szerezte be, Szentesen árulta a drogot a család, akik ellen most vádat emeltek

cs3-szerkeszto

Hármas karambol történt Szentesen, tűzoltók és mentők is érkeztek a helyszínre

cs3-szerkeszto

Szentes polgármesterét is elzavarná Magyar Péter

cs3-szerkeszto