Csongrád

Átadták a felújított Szent Rókus templomot Csongrádon

Szentmisével ünnepelték meg Csongrádon a Szent Rókus templom fennállásának 300. évfordulójára elkészült felújítást szombaton, amelyet Kiss-Rigó László megyéspüspök celebrált.

Magyarország kormánya százötvenhat millió forintos támogatást adott a Nagyboldogasszony Plébániának, amelyből a Szent Rókus templomban restaurálták a falfelületeket, a mennyezeti festményeket, a stáció képeket, valamint állagmegóvó tisztítást és konzerválást végeztek el a három darab faoltáron és azok festményein. Az 1818-ban épült torony formavilágához hű toronysüveget tavaly augusztusban cserélték le.

A templomtorony külső falazatának javítása és újrafestése is elkészült, valamint az óraszerkezet GPS-alapú felújítása is megvalósult. Új villámhárító rendszert építettek ki, a belső villanyszerelési munkák mellett pedig ventilátor rendszert is telepítettek, valamint egy új csillár is került a templomba.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto

Kiváló minősítést kapott a Körös-torok vize

cs3-szerkeszto