Szentes

Villámok cikáztak a Pollákban

A Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Pollák Antal Technikum három oktatott szaktantárgya az informatika, a távközléstechnika és az erősáram. Minden évben tartanak szakmai bemutatót, hogy a pályaválasztás előtt álló fiatalok betekintést nyerjenek az egyes szakterületek gyakorlati képzésébe. Az idei szakmai délután célja a szakmaorientáció volt, ahol az elméleti oktatás gyakorlati elemeit tekinthették meg az érdeklődők. Mind a három területen látványos előadással várták a fiatalokat, akik tájékozódhattak arról is, hogyan zajlik az oktatás, mit takar az egyes szakmai terület. A leglátványosabb bemutató az erősáramú szakágban zajlott, amelyik a villamos energia szállításával és termelésével foglalkozik. Ezen belül a megújuló energiafelhasználás is előtérbe került, ami azt jelenti, hogy a napjainkban egyre inkább elterjedő napelemes rendszerek telepítését és üzemeltetését is megtanulhatják a diákok. Mindezek mellett a villamoshálózatok működési elvét és a szerelés alapjait is elsajátíthatják a fiatalok a tanulmányaik során. Az érdeklődők megtapasztalhatták mire képes az erősáram, hiszen a villámok csak úgy cikáztak az előadóteremben. Láthatóvá vált a villamos ív nyújtása és az is, amikor a folyamat hirtelen megszakad, illetve hogy egy fa felület milyen könnyedén gyullad meg másodpercek leforgása alatt. A Tesla-tekercs szikráinak veszélyhelyzete és annak kordában tartása is igen szemet gyönyörködtető, de egyben ijesztő látványt nyújtott. Az előadások során az oktatók a szaktudás fontosságára hívták fel a figyelmet, hiszen ezen a területen a biztonságos kezelés és működtetés elengedhetetlen. Aki eddig nem ismerte, de érdekelte az erősáram méltán nyert bizonyosságot arról, hogy ebben az intézményben, az elméleti oktatást olyan szakemberek végzik, akik a gyakorlatban az adott szakmát gyakorolják is. Hajdú Zoltán elméleti és gyakorlati oktató a Pollákban, aki az általa oktatott anyagot a mindennapi életben vállalkozóként végzi.

Elmondása alapján, nagyon sok az érdeklődő, hiszen a képzések nagyon széles körűek. A végzős tanulók iránt hatalmas az érdeklődés, mivel a célirányos oktatásnak köszönhetően nagyon keresett a jó és képzett szakember, és a kikerülő technikusok már a munkába lépéskor rendelkeznek megfelelő szakmai tudással. Az erősáramú technikum egyik elsődleges célja, hogy a kikerülő immár végzős szakemberek tudásanyaga a piaci elvárásoknak is megfeleljen és a szakmát a gyakorlatban is tudják alkalmazni, ne csak elméletben legyen meg a tudásanyag. A bemutatón láthatóvá vált, mire képes az erősáram, ha szakemberek kezében van és ezt a hatalmas energiát, hogyan lehet biztonságosan használni, hasznosítani. Az oktatás nappali és esti tagozaton is zajlik, mivel a szakma iránt egyre nagyobb a kereslet. Az innováció megköveteli a rugalmasságot és a gyakorlati szaktudást, illetve annak folyamatos fejlesztését, amelyhez az intézmény megfelelő elméleti és szakmai tapasztalatot biztosít diákjai részére, amely a gondolkodó és kreatív fiatalok számára nyújt kiváló lehetőséget.

TG, fotó: Hajdú Zoltán



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Bozó Zoltán: a választás tétje, hogy lesz-e valós gazdaságpolitika Szentesen

Szabó Viktor

Városnapokból baloldali kampányrendezvény a szentesiek forintjaiból

Szabó Viktor

Olvasói levél: Lampionos felvonulás fényes nappal

Szabó Viktor

A holdbeli csónakost mutatja be a Békéscsabai Jókai Színház

Szabó Viktor

Szentest a katasztrófavédelem mentheti meg a csípős helyzettől

Szabó Viktor

Ezen a hétvégén sem pihentek a szentesi táncosok

Szabó Viktor

CS3.HU EXKLUZÍV: Megkérdeztük Farkas Sándort a szentesi gyilkosságról

Szabó Viktor

HIVATALOS: Azonosították a szentesi gyilkosság elkövetésével gyanúsítható személyt!

Szabó Viktor