Belföld

Elindult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása

Elindult a Magyarország 365 fotópályázat közönségszavazása, a zsűri által kiválasztott 165 pályaműre a https://fotopalyazat.magyarorszag.hu oldalon november 24-ig lehet voksolni – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda csütörtökön az MTI-vel.
    Mint írták, a pályázat iránti érdeklődés idén is rekordot döntött, csaknem 38 ezer fotó érkezett be.
    “A szakmai zsűri már kiválasztotta a legjobb képeket, egy 165 pályaműből álló válogatás pedig közönségszavazáson is részt vesz. A https://fotopalyazat.magyarorszag.hu honlapon mától november 24-ig bárki szavazhat a neki legjobban tetsző fotókra” – olvasható a közleményben.
    A tájékoztatás szerint három kategóriában – természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek témában – lehet voksolni. A közönségszavazás győztesei kategóriánként egymillió forint elismerésben részesülnek.
    A Magyarország 365 fotópályázatra professzionális és amatőr fotográfusok felvételeit várták. A pályázat indításakor Kaiser Ottó fotográfus, a zsűri elnöke elmondta: a négy évvel ezelőtt indított kezdeményezés céljai változatlanok. A pályázat amatőr és professzionális alkotók kameráján keresztül szeretné megmutatni, miért is lehetünk büszkék Magyarországra: tájainkra, természeti kincseinkre, építészetünkre, hagyományainkra, közösségeinkre.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nagy pofont kaptak Vargáék, a kutya sem támogatja őket

cs3-szerkeszto

Péntektől kézbesítik a februári dupla és a 14. havi nyugdíj első negyedét

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A kényszersorozásban részt vevő ukránokat haladéktalanul kiutasítjuk!

cs3-szerkeszto

Kitálalt a volt tiszás munkacsoport-vezető: a Tisza Párt mást mond a választóknak, mint amit valójában tervez

cs3-szerkeszto

A görögök legyőzésével döntős a magyar válogatott

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, akkor a brüsszeli tervek mind szabad utat kapnak

cs3-szerkeszto

Magyarország megtámadta a brüsszeli REPowerEU-rendeletet az Európai Bíróságon

cs3-szerkeszto

Újra adatszivárgási botrányba keveredhetett a Tisza Párt

cs3-szerkeszto

Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi országgyűlési választáson

cs3-szerkeszto