Belföld

November 10-15-e között érkezik az inflációs nyugdíjkiegészítés

Senior man with laptop at home

November 10-15-e között kapják kézhez a nyugdíjasok az inflációs nyugdíjkiegészítést – jelentette be közösségi oldalára szombaton feltöltött videójában Orbán Viktor miniszterelnök.

    A kormányfő úgy fogalmazott: egész Európában nehéz idők járnak, de ilyenkor sem szabad szem elől tévesztenünk a legfontosabb, nagy nemzeti céljainkat, az egyik ilyen a nyugdíjasok megbecsülése Magyarországon. Emlékeztetett: sikerült az elmúlt évek gazdasági teljesítményeinek köszönhetően visszaadniuk azt a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldali kormányok vettek el az idősektől. “Ezt komoly eredménynek és becsületbeli ügynek tekintem, tehát úgy, ahogy az idén, úgy jövőre is meg fogja kapni minden nyugdíjas a 13. havi nyugdíjat” – fogalmazott.
    Itt azonban nem állunk meg – mondta, és hozzátette, hogy a brüsszeli szankciók miatt tovább nőtt az infláció egész Európában, így Magyarországon is. “Ezért az idén már másodszor, ismét inflációs nyugdíj-kiegészítést fizetünk, amelyet idén november 10. és 15-e között kapnak kézhez a nyugdíjasok. És még itt sem állunk meg, a gazdasági növekedés mértékét látva úgy látom, lehetőségünk lesz nyugdíjprémiumot fizetni idén is a magyar nyugdíjasoknak, amit a terveink szerint a novemberi nyugdíjjal kapnak majd kézhez” mondta.
    “Nehéz idők, válság ide vagy oda, a nyugdíjasainknak Magyarország megadja azt, ami megilleti őket” – fogalmazott a miniszterelnök az idősek világnapján.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato Elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Nézőpont Intézet: akár minden második szavazatot a Fidesz kaphat az EP-választáson

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: itt az ideje a magyar gazdaság újabb dimenzióváltásának

Szabó Viktor

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor