Belföld

Kötelező védekezni a parlagfű ellen az egész szezonban

Megszűnt a július 1-jei “türelmi idő” a parlagfű elleni védekezésben az idei évtől szigorúbb szabályozás miatt, így a tulajdonosoknak folyamatosan gondoskodniuk kell arról, hogy ingatlanukon megakadályozzák a parlagfű virágbimbójának kialakulását, majd ezt az állapotot fenntartsák – hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM).

Az agrártárca csütörtöki közleményében kiemeli: az eddigi előírások szerint a parlagfű elleni védekezést elmulasztó földhasználókat csak az adott év július 1-jét követően lehetett felelősségre vonni. Az idei parlagfű szezontól érvényes törvénymódosítás értelmében azonban a parlagfű elleni védekezés már egész évben fennálló kötelezettség.
    Hozzátették: azokon a területeken, ahol ennek nem tesznek eleget, az illetékes hatóság közérdekű védekezést rendel el, és növényvédelmi bírságot szab ki, amelynek mértéke 15 ezertől 5 millió forintig is terjedhet.
    A parlagfű elszaporodásának visszaszorítása, az egészséges környezet biztosítása közös cél, ezért az AM felhívja minden földtulajdonos és földhasználó figyelmét, hogy folyamatosan védekezzen a parlagfű szaporodása és a pollenszórása ellen.
    A földtulajdonosok a gyommentesítéssel kapcsolatos szakmai információkért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) fordulhatnak – közölte az AM.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Dúró Dóra: A pedofilok „adatvédelmi” jogait választja a Tisza a gyerekek helyett

cs3-szerkeszto

Újabb gyárbezárás: ezúttal egy japán multicég vonul ki Magyarországról

cs3-szerkeszto

Riasztó üzenet a falvaknak: a kampányígéretek után egészen más jövőkép rajzolódik ki – kísért az SZDSZ falupolitikája

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: a “mindenhez is értő” főnök a sportokba is bele pancsol

cs3-szerkeszto

Kezdődik: Magyarországon építenek üzemanyagtárolót Ukrajna számára

cs3-szerkeszto

Vasárnapra tüntetést, október 23-ra pedig Békemenetet hirdettek a Terror Háza elé

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Vészjelzést adott ki a fuvarozói egyesület: azonnali gazdasági intézkedéseket sürgetnek

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: A Tisza cserbenhagyta az autósokat, a fuvarozókat és a gazdákat is

cs3-szerkeszto