Sport

Következményei lettek a jegyértékesítési problémáknak az MLSZ-nél

Az MLSZ kivizsgálta a magyar-olasz válogatott mérkőzés jegyértékesítésének fennakadásait. Az InterTicket Kft. által értékesített jegyek néhány óra alatt gazdára találtak, ugyanakkor a várakozók kiszolgálása nem a szövetség által elvárt színvonalon történt a jegyértékesítési partner részéről. Az MLSZ utasította az InterTicketet, hogy haladéktalanul fejlessze előszobarendszerét. 

A magyar-olasz mérkőzésre augusztus 26-án, pénteken 10 órakor indult a jegyárusítás, és mintegy 200 ezres jegyigénylés mellett délután fél 7-ig értékesítették a rendelkezésre álló mintegy 55 ezer jegyet.

Ilyen nagy érdeklődés esetén a jegyértékesítési rendszer mellett működő, a várakozó vevőket sorba állító, ún. előszobamodulra is szükség van. Az erre a célra alkalmazott rendszer a nagy terhelés miatt pénteken nem működött megfelelően, a kiosztott sorszámok kiadásával, kezelésével problémák voltak tapasztalhatók. Ugyanakkor a jegyeladási rendszer óránként mintegy hatezer vásárlót szolgált ki zökkenőmentesen a minden korábbinál nagyobb érdeklődés mellett. 

Az ilyen hibák – az amúgy is hosszú ideig tartó várakozás mellett – minden érintett személyt jogosan bosszantottak. Érthető módon azok voltak különösen csalódottak, akik a túlkereslet miatt hosszas várakozás után sem juthattak belépőjegyhez.

Az MLSZ jelentést és magyarázatot kért a cégtől a fentiekkel kapcsolatosan. A megbeszélések során az InterTicket megerősítette és elismerte, hogy az általuk működtetett “előszobamodul” nem alkalmas ilyen terhelés megfelelő kezelésére, a problémákat ez okozta, és ennek lecserélése feltétlenül indokolt.

Az InterTicket vállalja, hogy az eddig alkalmazott sorszámadó modult egy olyan, nemzetközi szinten is széles körben használt alkalmazásra cseréli, amely a lényegesen nagyobb terhelést megbízhatóan kezelve magasabb szinten képes kiszolgálni a szurkolókat a jegyrendszerbe való belépést megelőzően. A cég a megfelelő működés érdekében a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megteszi. Az ígéret szerint az új rendszer transzparens és következetes módon fogja kiadni a sorszámokat, a valós érkezési sorrendben fogja beengedni a várakozókat a jegyeladási modulba, és a várakozók státuszáról a résztvevők folyamatos tájékoztatást kapnak a rendszerből.

Az MLSZ a saját, illetve a jegyértékesítő partnere nevében elnézést kér mindenkitől, aki kellemetlen és kényelmetlen helyzetbe került a várakozás alatt. 

Az MLSZ legfontosabbnak azt tartja, hogy a következő mérkőzéstől kezdődően transzparens, kulturált és fogyasztóbarát körülmények között történjen a várakoztatás és a jegyeladás is. A szövetség ezúton is köszöni a szurkolók évek óta tartó támogatását, a rendkívüli érdeklődést a válogatott mérkőzései iránt, valamint a jegyvásárlás során tanúsított türelmet.

Forrás, kép: MLSZ



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

EFItt Egészség és Sportnap lesz Szentesen az Európai Sporthét keretében

cs3-szerkeszto

Szentesről indul a II. MosolyTúra – több mint 43 kilométert tekernek a barátság jegyében

cs3-szerkeszto

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Ezüstérmes lett az Ugrai Pannával felálló 4×200-as női gyorsváltó

cs3-szerkeszto

Strandröplabda-verseny várja a sportolni vágyókat a szentesi Tisza-parton

cs3-szerkeszto

Közel három évtized után újra hivatalos erősember-verseny lesz Szegváron

cs3-szerkeszto

Országos mezőnyben is helyt álltak a csongrádi Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület fiataljai

cs3-szerkeszto

Makk Marci Egészség- és Sportnap várja az érdeklődőket Csongrádon

cs3-szerkeszto

Mindszent büszkesége is ott lesz a párizsi Európa-bajnokságon – Ugrai Panna bekerült a magyar válogatottba

cs3-szerkeszto