Belföld

Mától Novák Katalin a köztársasági elnök

A mai naptól hivatalosan is Novák Katalin Magyarország köztársasági elnöke.

Az Országgyűlés március 10-én, 137 igen szavazattal választotta meg hazánk rendszerváltás utáni nyolcadik államfőjét, eskütétele után pedig elsőként Áder János volt köztársasági elnök gratulációját fogadta.

Az új államfő a Francia Becsületrend lovagkeresztjének és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének birtokosa, emellett számos magyar és külföldi szakmai és civil elismerésben részesült. Felsőfokon beszél angolul, franciául és németül, középszinten spanyolul.

A korábbi államfő, Áder János hétfőn hivatalosan is távozott tisztségéből. Megbízatása alatt mindvégig szilárdan küzdött a környezetvédelem ügyéért, de közben a társadalmi, szociá­lis és egészségügyi feszültségek mellett sem ment el szó nélkül.

Az új államfő ünnepélyes beiktatási ünnepsége szombaton, május 14-én lesz: a Kálvin téri református templomban tartott ökumenikus istentisztelettel kezdődik, majd a Kossuth téren folytatódik. Délután Novák Katalin megnyitja a Sándor-palota kapuit.

Novák Katalin 2020-tól 2021-ig családokért felelős miniszter volt, előtte 2014-től 2020-ig család- és ifjúságügyért felelős államtitkárként, 2017 és 2021 között a Fidesz külügyekért is felelős alelnökeként, 2018-tól pedig országgyűlési képviselőként is működött. Hazánk új államfője húsz éve házasságban él, három gyermeket nevelnek. A politikus egyetemi tanulmányait a Budapesti Közgazdaság-tudományi és Államigazgatási Egyetemen, valamint a Szegedi Tudományegyetemen végezte, ösztöndíjjal Párizsban is tanult. Végzettsége szerint közgazdász, élt az Amerikai Egyesült Államokban, Franciaországban és Németországban is. Pályáját a Martonyi János által vezetett Külügyminisztériumban kezdte 2001-ben. A gyermekekkel otthon töltött hat évet követően 2010 és 2012 között a külügyminiszter tanácsadója, 2012 és 2014 között pedig Balog Zoltán miniszter kabinetfőnöke volt az Emberi Erőforrások Minisztériumában.

Novák Katalin köztársasági elnök korábban egyértelművé tette, hogy ahogy korábban, úgy a jövőben is a magyar gyermekek és családok sorsa marad a szívügye, köztársasági elnökként is értük dolgozik majd.

Forrás: magyarnemzet.hu, fotó: MTI/Koszticsák Szilárd



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Friss kutatás: továbbra is Orbán Viktort támogatják a legtöbben, nem is kicsivel!

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Ahol agyonvernek embereket a kényszersorozás miatt, az nem lehet az EU tagja!

cs3_szerk2

Kapu Tibor ma délután hazatér a világűrből

cs3_szerk2

Orbán Viktor: nagyarányú választási győzelemre számítok

cs3_szerk2

Orbán Viktor: a legtöbb helyen helyreállították az áramszolgáltatást

cs3_szerk2

Amit Magyar Péter most összehozott, az abszolút mélypont

cs3_szerk2

Orbán Viktor: Varga Juditban miniszterelnöki képességek voltak + VIDEÓ!

cs3_szerk2

Kapu Tibor: egy csoda részese vagyok

cs3_szerk2

Nagy István: a magyar kormány nem nézi tétlenül a kialakult aszályhelyzetet

cs3_szerk2