Térség

Brutális őzbaleset, a vad az utastérbe csapódott Lakiteleknél (+18)

Egy gyermeket és két felnőttet szállítottak kórházba, amikor autójuk őzzel ütközött Lakiteleknél, a 44-es főúton.

Kecskemét felé haladt a gépkocsi, amikor az erdős részen, neki jobbról eléjük ugrott egy őz. Vezetője félrerántotta a kormányt, hogy elkerülje az ütközést, de ez nem sikerült. Elgázolta az őzet, ami a nagy erejű ütközéstől előbb a motorháztetőre, majd a szélvédőt beszakítva az utastérbe csapódott. A járművet vezető férfit, egy nőt és egy kiskorú gyermeket a mentők kórházba szállítottak, a vad nem élte túl a nagy ütközést. Egy vadász a helyszínen azt mondta, hogy ilyenkor tavasszal az őzek területet választanak, ezért a bakok kergetik egymást, így az útra is kiszaladnak. Ez egy várományos fiatal, négy év körüli bak volt, az agancs súlya úgy 350 gramm körüli. Az őzek haladása kiszámíthatatlan, mindegy, hogy nappal vagy éjszaka van.

A bokrok és a fák néhol annyira kiérnek az úttest mellé, hogy a sofőröknek nincs ideje le reagálni, nincs akkora látótere, és kivédhetetlen a gázolás. Elmondta, hogy a vadbaleseteknél a vadásztársaságnak és a sofőrnek is a saját kárát kell viselnie.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Czirbus Gábor: Ki és milyen szempontok alapján választotta ki az új tankerületi vezetőket?

cs3-szerkeszto

Óriási a csalódás, a bizonytalanság – érkeznek a szakszervezetek reakciói a Tisza költségvetésére

cs3-szerkeszto

Fafaragással a lelki békéért – különleges workshop indul Hódmezővásárhelyen!

cs3-szerkeszto

Áragggyon! A Tisza csendben eltünteti a Magyar Falu Programot!

cs3-szerkeszto

Büntetőeljárás indult Bárkányi Bence tiszás országgyűlési képviselő kabinetfőnöke ellen

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: „A magyar ember szabadságvágyát nem lehet elhallgattatni!”

cs3-szerkeszto

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto