Sport

Az MLSZ pénzbírsággal és szektorbezárással büntette a Ferencvárost és a Budapest Honvédot

Az OTP Bank Ligában címvédő és listavezető Ferencvárost, valamint a Budapest Honvédot pénzbírsággal és szektorbezárással büntette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága.

    A szervezet honlapján közölte: a testület csütörtöki ülésén több találkozó miatt is elmarasztalta a Ferencvárost. A Kisvárda elleni hazai bajnoki mérkőzésen a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért – megbotránkoztató és emberi méltóságot sértő kifejezések bekiabálása, valamint pirotechnikai eszközök használata – pénzbüntetés megfizetésére kötelezte, továbbá elrendelte a sportszervezet egy soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a Groupama Aréna négy szektorának (B1, B2, B3, C1) a lezárását. Ezen felül a MOL Magyar Kupát illetően összevont eljárás alapján a népligeti klub a Vasas és a Budapest Honvéd elleni idegenbeli mérkőzésein szintén a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért – megbotránkoztató kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata – pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
    Hasonló okokból bűnhődik a Budapest Honvéd is, amelynek szurkolói a DVSC, a MOL Fehérvár és a Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki mérkőzésén vétettek a szabályok ellen. Ennek értelmében a kispestiek egy soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésén a Bozsik Aréna B lelátórészén valamennyi szektort le kell zárni, továbbá ugyancsak pénzbüntetést kötelesek fizetni.
    A MOL Fehérvárt az ETO FC Győr elleni idegenbeli kupamérkőzésén megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálásáért és az ellenfél szurkolóinak veszélyeztetéséért pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. A találkozó győri házigazdái ugyancsak nem kerülték el a büntetést: a rend megzavarásával kapcsolatos szurkolói cselekményekért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és az ellenfél szurkolóinak veszélyeztetése), valamint rasszista megnyilvánulásaiért (“huhogás”) elrendelték a soron következő egy hazai férfi felnőtt nagypályás Magyar Kupa-mérkőzésén az ETO Stadion G-H szektorainak lezárását, továbbá pénzbüntetést is kell fizetnie az egyesületnek.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szegvári futballcsoda: bajnoki cím és irány a magasabb osztály!

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Csongrádon fogadták Zipperer Viktort, aki kerékpártúrával emlékezik a neves évfordulókra

cs3-szerkeszto

Világbajnok Pusztaszeren: Erdei Zsolttal öklözhettek a fiatalok + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Családi nappal és díjátadóval zárta a szezont a Kisteleki Testedző Egyesület

cs3-szerkeszto

A Szegedet legyőzve 30. alkalommal bajnok a Veszprém

cs3-szerkeszto

Hatalmas volt az érdeklődés a 12 órás sportnapon a Kisteleki Általános Iskolában

cs3-szerkeszto

Pünkösdi evezőcsaták a Kis-Tiszán, ahol 14. alkalommal rendezték meg a csongrádi sárkányhajó versenyt

cs3-szerkeszto

Kistelek ismét összehozta a térség legkicsibbjeit – sikeres szezonzárás az Intézményi Bozsik Programban

cs3-szerkeszto