Térség

Eszköztámogatás a rendőrségnek

Kétmillió forint eszköztámogatást adott át a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés a megyei rendőr-főkapitányságnak.

A megyei önkormányzat elnöke Gémes László 2021. december 16-án adta át a támogatásként beszerzett számítástechnikai eszközöket dr. Polyák Zsolt rendőr dandártábornoknak, a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének. A rendőrség most nyolc számítógéppel, az azokhoz szükséges kiegészítő eszközökkel és egy több kamerából álló kamerarendszerrel, illetve külső rögzítő egységgel fejlesztheti meglévő eszközállományát.

police.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Biztonságosak a játszóterek a vármegyében – eddig nem tárt fel szabálytalanságot a fogyasztóvédelmi hatóság

cs3-szerkeszto

Leköszön a vármegyei agrárkamara elnöke – törvénymódosítás miatt távozik Szél István

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Nem hagyhatjuk szó nélkül, ami a Magyar Falu Program idei forráselosztásánál történt!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Idén is Idén is elindul a Magyarok Kenyere Program, Csongrádon, Derekegyházon és Szegváron is várják a felajánlásokat

cs3-szerkeszto

Már a fészkek pereméről figyelik a világot a kisgólyák térségünkben

cs3-szerkeszto

Összefogott a térség: tanszereket és óvodai ágyneműket gyűjtenek a rászoruló gyermekeknek

cs3-szerkeszto

A vármegyénkben prostituáltakat futtató nő ellen indult eljárás

cs3-szerkeszto