Térség

Temetőből ment haza az autós, amikor kigyulladt a járműve az M5-ösön

Kigyulladt, és teljesen kiégett egy személyautó az M5-ös autópályán Csengele térségében.

Az autó vezetője elmondta, hogy temetőben volt és Szeged felé tartott, amikor egy másik jármű előzésébe kezdett, de az autója lassulni kezdett, ezért a leállósávban megállt, ekkor a gépkocsi füstölni kezdett és kigyulladt. Az autóban egyedül lévő férfi porral oltóval kezdte oltani a lángokat, de azt mondta, hogy ez semmit nem ért, olyan gyorsan terjedt a tűz. Hívta a tűzoltókat, közben a leállósávban lévő autóról mintegy kétszáz négyzetméteren az út menti fűre is átterjedt a tűz. A kiskunfélegyházi tűzoltók eloltották a lángokat, és megkezdték az utómunkálatokat. Az autó teljesen kiégett, a benne ülő sofőr nem sérült meg.

Az érintett sztrádaszakaszon egy sávon haladt a forgalom.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Eltelt 6 hónap, mutatjuk, mit intézett a választókerületének Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Egyhetes országos razziát indított a rendőrség, Szentes, Csongrád és Kistelek útjain is fokozottan jelen lesznek

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: Vidékpolitika vagy vidékrombolás? + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor bemutatta, mit „köszönhetünk” eddig a Tisza-kormánynak

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a polgármesterek nélkül akarják fejleszteni a vidéket

cs3-szerkeszto

Arzénos ivóvíz, vízhiány és önkormányzati finanszírozás is terítékre került a TÖOSZ megyei ülésén

cs3-szerkeszto

Több száz madártetemet találtak egy Csongrád-Csanád megyei tanyán

cs3-szerkeszto

Czirbus Gábor: a kampányígéretek helyett megszorítások és leállított vidéki beruházások jöttek + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Dornfeld László: Tényleg a bizarr lovasbotrányairól ismert tiszás miniszteri biztos, Dombovári Márk áll a brit királyi családot is érintő diplomáciai perpatvar mögött

cs3-szerkeszto