Térség

Egy kamion csapódott álló járművekbe, négyen sérültek meg Kecskemét mellett

Négyen sérültek meg, amikor három járműbe csapódott bele egy kamion Kecskemétnél a 44-es főúton.

A város felé haladt a kis furgon, amikor a forgalmi torlódás miatt megállt, a mögötte lévő kisteherautó is megállt, az utána lévő kisbusz is megállt, de az odaérkező kamion beléjük csapódott és az álló járműveket összetolta. Információnk szerint a balesetben négy személy sérült meg. A kisteherautóban egy volt mentős ült, ő rohant oda a kisbuszhoz, kifeszítette az ajtót és próbálta menteni a sofőrt, aki eszméletlen állapotban volt, majd értesítette a mentőket. A kiérkező tűzoltók az eszméletlen sofőrt kiemelték, majd áramtalanították a járműveket.

A helyszínelés és a műszaki mentés idejére, több órára teljesen lezárták a 44-es főút ezen szakaszát, ami miatt több kilométeres torlódás alakult ki a reggeli csúcsforgalomban.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kiss-Rigó László: Minél több békességet sugárzunk, annál több marad nekünk

cs3-szerkeszto

Farkas Sándor: akkor tudunk erősek maradni, ha nem engedjük, hogy a széthúzás elhomályosítsa azt az utat, amelyet együtt építettünk

cs3-szerkeszto

Szabó István: Nem az ajándék a lényeg, hanem hogy együtt legyünk + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Közösség, amely erőt adott a településeknek – Szénánszky Zsolt a polgármesteri klub jelentőségéről

cs3-szerkeszto

Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a héten térségünk útjain

cs3-szerkeszto

Elfajult közlekedési vita: emberölési kísérlet miatt rendelt el letartóztatást a bíróság

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet ad Kistelek a választókerületnek

cs3-szerkeszto

Több mint 1,5 milliárd forintos fejlesztésbe kezd a Körös-Maros Nemzeti Park

cs3-szerkeszto

Rohamosan terjed a vírus a vármegyénkben is, a vakcinázás sem jelent megoldást

cs3-szerkeszto