Baks

Eszem-iszom, dínom-dánom a baksi töpörtyű fesztiválon

A III. Töpörtyű Fesztivál keretein belül, Baks életében az első nemzetközi labdarúgó mérkőzésre is sor került, amely után, a finom étkek és stílusos zene mellett, a mulatozás kapta a főszerepet.

A harmadik alkalommal megrendezett hagyománnyá vált fesztiválon, a frissen sült töpörtyű mellett, igazi gasztronómiai étkek is kerültek a süteményekkel és más finomságokkal megterített asztalokra. A rendezvény kuriózuma, hogy Baks testvér települése a Szerb Tiszakálmán falva résztvevői is jelen voltak, akik egyébként minden alkalommal a meghívottak között szerepelnek. Az esemény sportosan indult, mivel a baksi U13 és U14 csapata mérte össze tudását egy barátságos mérkőzésen majd sor került Baks történetében az első nemzetközi futball rangadóra is, senior kategóriában, Baks és Tiszakálmán falva között. A hangulatot a szurkolói kedv már korán megalapozta, így nem csoda, ha végig mozgásban volt a falu apraja és nagyja. A gyerekek számára a rodeó bika megülése okozott nem kis feladatot, de volt ugráló vár és arcfestés is. Az exatlon bajnokság tovább fokozta a hangulatot azok számára, akik egy kis izgalomra vágytak, a legfiatalabb korosztálytól kezdve a szintén senior kategóriáig. A kora délutáni órákban, már sült a töpörtyű, és a meghirdetett főzőverseny is igazán változatos kínálattal rendelkezett. A sült báránytól a halászléig, változatos ételek kerültek a főzőverseny zsűrije elé, akik a legízletesebb ételeket díjazásban részesítették.  Ennyi mozgás után az asztalok melletti sörpadok sem maradtak üresen, mivel az elkészült ételeket egy hideg ital mellett stílusos zenei aláfestéssel fogyaszthatták el a résztvevők. Baks Községi Önkormányzata igazán színes és mozgalmas rendezvényt varázsolt a kora októberi hétvégére, amelyen minden korosztály jól érezhette magát. A családias hangulat többek között annak is köszönhető, hogy az asztaltársaságok egymást kínálták az elkészült ételekkel, így mindenki belekóstolhatott egy más ízvilágba. A késő délutáni órák hangulatát a Kredenc Együttes mulatós zenéje fokozta tovább, immár jóllakottan táncolhattak kedvükre a fesztiválozók. Az eseményt sem bízták a véletlenre, ha már tánc, akkor táncoltak mulattak, ki meddig bírta az esti discoban.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Korlátozhatják a helyi vérvételek számát Bakson – a polgármester a korábbi rendszer visszaállításáért dolgozik

cs3-szerkeszto

Minden generációt szolgál majd az új rekortán pálya Bakson

cs3-szerkeszto

Több mint száz baba és bohóc költözött a baksi Faluházba

cs3-szerkeszto

Új rekortán pálya épül Bakson – megkezdődött a kivitelezés

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence elintézte: egy forintot sem kapnak a választókerület települései a Magyar Falu Programból

cs3-szerkeszto

A szeretet volt a titkos hozzávaló a 28. Baksi Falunapon

cs3-szerkeszto

Új munkagéppel szépülhet Baks – korszerű rézsűkaszát vásárolt az önkormányzat

cs3-szerkeszto

Retro hangulat, ügyességi versenyek és utcabál várja a látogatókat a XXVIII. Baksi Falunapon

cs3-szerkeszto

Jó hírt jelentett be Búza Zsolt: 2027 végéig biztosan működik a hulladékudvar Bakson

cs3-szerkeszto