Kistelek

A közterületek gondozására hívják fel a figyelmet Kisteleken

Az önkormányzat dolgozói vették kezükbe a házak előtti zöldterületek rendbetételét Kisteleken, szorgoskodásukat a kigyomlált gazok kupacai és a rendezett növényszigetek is mutatták.

Az elmúlt héten az Árpád utcán okozott kisebb-nagyobb meglepetést, hogy a kisteleki önkormányzat dolgozói kezükbe vették a házak előtti zöldterületek rendbetételét. Tették ezt szó szerint, ugyanis a „Zöld város” projekt keretében kialakított növényszigetekből szedték ki az ott helyenként már nagyra nőtt gazt, gyomnövényeket. Hétfőn folytatták a munkát, ekkor a Rákóczi utcát tették rendbe.

Az ingatlanok előtti járdaszakasz a meglévő árkok takarításával együtt a lakosok, pontosabban az ingatlan tulajdonosának a feladata. Erre az 1/1986. (II. 21.) ÉVM-EüM együttes rendelet kötelezi is az ingatlan tulajdonosokat. E szerint a tulajdonos köteles gondoskodni az ingatlan előtti járdaszakasz (járda hiányában egy méter széles területsáv, illetőleg ha a járda mellett zöldsáv is van, az úttestig terjedő teljes terület), valamint a járdaszakasz melletti nyílt árok és ennek műtárgyainak tisztán tartásáról. A jövőben az önkormányzat erre a kötelezettségre hangsúlyosabban szeretné felhívni a lakosok figyelmét.

Forrás, fotó: kistelekjaras.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Feltekerték a hangulatot a kisteleki pumpapályán

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Több mint négyszáz kutyatartó vett részt a kisteleki ebösszeírásban

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Újabb csúfos kudarc: a saját programjukból sem tudott forrásokat kilobbizni Bárkányi Bence

cs3-szerkeszto

Szüreti mulatság Kisteleken: vacsora, élőzene és 400 ezer forintos tombola fődíj várja a vendégeket

cs3-szerkeszto

Birtokba vették a fiatalok a kisteleki pumpapályát + FOTÓK + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Halálos ittas baleset Kistelek közelében: vádat emeltek a sofőr ellen

cs3-szerkeszto