Csongrád Kult

A szerelem és hűség fája

Némi töprengés után döntöttem úgy, hogy megírom ezt a bejegyzést – bízva abban hogy lesz akinek felkelti az érdeklődését. Immáron fél évtizede, hogy 2016-ban a Házasság Hete rendezvénysorozat keretében Csongrádon felavatták a szerelemlakat falat, hogy a szerelmesek egy lakatot rárakva és rázárva emléket állítsanak szerelmüknek.

Maga az ötlet még a kétezres évek elejéről, a Szerbiai Vrnjacka Bánja kisvárosból ered, ahol egy tragikus szerelem emlékére állítottak így emléket. Azóta Európa szerte sok helyen, és hazánkban is több mint húsz településen megtalálható már ilyen kedves építmény. Csongrádon akkor széles körű összefogás eredményeként -melynek motorja a Vitalitásért és Fiatalokért egyesület volt- kelt életre a díszes, kovácsoltvas lakatfal, amely a Nagyboldogasszony Templom kertjében, egy nagy gesztenyefa törzsét öleli körül.

Külön érdekesség, hogy az összes többi lakatfal hoz már meglévő vázat használták fel – acélból készült kaput, kerítést, korlátot vagy hídpillért, a csongrádi azonban eredetileg ennek készült. Az avatáskor néhány lakat került rá, mára már közel másfél száz található rajta. Van közöttük gravírozott és kicsit ütött – kopott egyaránt, ám mégis mind ugyanazt jelképezi: a szerelmesek összetartozását. És a szerelem lakatfalnak, azon túl hogy egy szívből jövő emberi érzésnek szép kifejezése, méltán van helye a város látnivalóinak sorában!

Írta, fotók: Kormányos Lajos



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Szentesi fiatal csatlakozott a csongrádi tűzoltókhoz – valóra vált Alekszandr álma

cs3-szerkeszto

A Bölcső Nagycsaládosok Csongrádi Egyesülete is részt vett a Kárpát-medencei Magyar Családok Találkozóján

cs3-szerkeszto

Elment a rekedtes hangú legenda: meghalt Bonnie Tyler

cs3-szerkeszto

Kistelek keresi a térség legjobb énekeseit – indul a „Te vagy a HANG!” verseny

cs3-szerkeszto

Világranglista-vezetőként lett Európa-bajnok a csongrádi kötődésű Kovács Marcell

cs3-szerkeszto

Játékosokat keres a Csongrádi-Tiszapart Sport Egyesület

cs3-szerkeszto

Újra SunSet Picnic lesz Ópusztaszeren, az Emkékparkban

cs3-szerkeszto

Retro hangulat, ügyességi versenyek és utcabál várja a látogatókat a XXVIII. Baksi Falunapon

cs3-szerkeszto

Rekordszámú nevező és 800 ezer forintos adomány a FireCross csongrádi fordulóján

cs3-szerkeszto