Térség

Villanyoszlopnak ütközött egy kamion Kecskemétnél

Defekt miatt hajtott árokba, majd több fát és villanyoszlopot is kidöntött egy jégkrémet szállító román kamion Kecskemét mellett, az 52-es főúton.

Solt felől haladt és Romániába tartott a kamion, amikor az első kereke defektet kapott. A járműszerelvény irányíthatatlanná vált, több útszéli fának is nekiütközött, valamint egy villanyoszlop is kitört. A kamionban egyedül ülő sofőr láb sérüléssel megúszta a balesetet. A helyszíni szemle idején félpályás útzár volt érvényben, de a műszaki mentés ezután fog kezdődni, ami miatt több órás forgalomkorlátozásra lehet számítani az 52-es főút Kecskemét melletti 11-es kilométerénél.

Az áramszolgáltató szakemberei a helyszínen vannak, akik a villanyoszlopot ezután fogják kicserélni.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kettős x-eléssel, tömeges választási jogsértésre buzdítva terjesztenek álhírt a tiszások

cs3-szerkeszto

A hungarikumok nyomában – fiatalok mérik össze tudásukat Ópusztaszeren

cs3-szerkeszto

Szabó István: Amikor külső nyomás ér bennünket, a magyarok mindig összefognak + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Több útszakasz felújítását is bejelentette Szabó István + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szarka Antal: megfúrták azt, hogy Szentesnek tiszás jelöltje legyen!

cs3-szerkeszto

Lezárult egy korszak: 28 év után búcsúzik a Parlamenttől Farkas Sándor

cs3-szerkeszto

Figyelmeztet a csengelei önkormányzat: a plakátok rongálása nem csíny, hanem jogsértés!

cs3-szerkeszto

Elhunyt Vincze László, térségünk egykori országgyűlési képviselője

cs3-szerkeszto

Szabó István: Magyarország energiabiztonsága nem képezheti vita tárgyát!

cs3-szerkeszto