Belföld

Számos területen hoz kedvező változásokat az új agrárrendelet

Agriculture

Több, régóta megújításra szoruló szabályozás, valamint az uniós jogharmonizáció megvalósítását szolgálja az Agrárminisztérium új rendelete. Az összetett jogszabályban megjelent módosításoknak köszönhetően például bővülnek a kistermelők piacra jutási lehetőségei és tovább csökkennek a vállalkozások adminisztrációs terhei. Emellett az új szabályozás többek közt az illegális kutyakereskedelem visszaszorításához is hozzájárul – közölte az Agrárminisztérium az MTI-vel szerdán.

    A közlemény szerint az agrártárca 20/2021 (V.17.) számú új rendeletének hatályba lépésével az előállítók és a vásárlók régóta fennálló, közös igényei valósulnak meg.
    A kistermelők immár országszerte árusíthatják termékeiket a rendezvényeken, természetesen az élelmiszer-higiéniai feltételek betartása mellett, ugyanakkor a vágóhídon levágott haszonállatok húsa továbbra is csak a kistermelő saját gazdaságának helyén forgalmazható. Az új szabályozás alkalmazott foglalkoztatását is lehetővé teszi a kistermelők számára. A kiskereskedelmi létesítmények versenyképességének növelése, adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében pedig megszűnik a különengedélyezési eljárás, amely főként a kistelepüléseken működő üzletek számára jelent nagy segítséget – írták.
    A napokban megjelent módosítások könnyítést vezetnek be a növényvédelem területén is: minden EK-műtrágyát az első magyarországi forgalomba hozatalt megelőző bejelentést követően – az eddigi éves gyakoriság helyett – elegendő ötévente újra bejelenteni a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál – tették hozzá.
    Az állatszállításokat megelőző vizsgálatok eltörlésével egyszerűbbé válnak az egy állattartóhoz tartozó telepek közötti állatmozgatások, csökkennek a hazai állattartók, állatszállítók adminisztratív és fizetési kötelezettségei. Életbe lép viszont a kiszállítás feltételeként a kötelező regisztráció azon tenyésztők esetében, akik kedvtelésből tartott állatok kereskedelmével foglalkoznak. Az illegális kutyakereskedelem visszaszorítása érdekében enélkül nem történhet állatszállítás – áll a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Farkas Sándor: az állattartásnak meghatározó szerepe van és lesz is a mezőgazdaságban

Szabó Viktor

Szentesen és Csongrádon is ma kezdődik a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európa a tűzzel játszik, a béke és a háború határmezsgyéjén egyensúlyoz

Szabó Viktor

Vége a recessziónak, már nem stagnál a magyar gazdaság!

Szabó Viktor

Varga Mihály: a nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára 

Szabó Viktor

Szijjártó Péter: Magyarország konzervatív és patrióta sziget egy szélsőségesen liberális tengerben

Szabó Viktor

Farkas Sándor: a kormány célja, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős terület

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: bízunk abban, hogy konzervatív fordulat lehet Európában és az Egyesült Államokban is 

Szabó Viktor

Gulyás Gergely: az üzemanyagokban is megfizetjük a háború árát

Szabó Viktor