Belföld

Május 17-ig van lehetőség az egységes kérelmek beadására

Agricultural tractor ploughing field

Az Agrárminisztérium (AM) ezúttal hívja fel minden érintett gazdálkodó figyelmét, hogy az egységes kérelmek elektronikus rögzítésére 2021. május 17-ig van lehetőség – közölte a minisztérium kedden az MTI-vel.

    Május elejére 1,6 millió hektár után közel 100 ezer termelő adta be az egységes kérelmét – írták.
    Az egységes kérelem keretében lehetőség van összesen 44 közvetlen támogatási és vidékfejlesztési jogcímhez kapcsolódóan támogatást igényelni. A termelők jelentős körét érintő közvetlen támogatások, például alaptámogatás (SAPS), zöldítés esetében, továbbá a kapcsolódó nemzeti támogatások (például átmeneti nemzeti anyatehén tartás támogatása) és a vidékfejlesztési program intézkedései (például agrár-környezetgazdálkodás, erdészeti jogcímek) esetében is itt lehet kérelmeket benyújtani, illetve adatszolgáltatási kötelezettséget teljesíteni – ismertették.     A fentiek közül például a SAPS és zöldítés várható együttes fajlagos összege az elmúlt évekhez hasonlóan, a forint árfolyamától függően 76-80 ezer forint körül alakulhat, így minden termelőnek érdemes kérelmét határidőig beadnia – tették hozzá.
    A közlemény szerint a május 17-ét követően a már benyújtott kérelmek szankciómentesen módosíthatóak május 31-ig. Június 9-ig még módosítható a kérelem, akkor azonban a változtatással érintett jogcímre megállapítandó támogatási összeg munkanaponként egy százalékkal csökken. A május 17-e és június 9-e között beadott kérelmeknél a megállapítandó támogatási összeg a késedelmes beadást érintő, munkanaponkénti egy százalékos csökkentésével kell számolni.     A kitöltési felület a Magyar Államkincstár e-ügyintézési felületén elérhető (https://e-kerelem.mvh.allamkincstar.gov.hu/enter/). Azok számára, akiknek nehézséget okoz a kérelmek beadása célszerű igénybe venni az országos lefedettségű falugazdász hálózat segítségét is. “Felhívjuk a gazdálkodók figyelmét, hogy idén – a tavalyi évtől eltérő módon – a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdászai által beadott kérelmekkel kapcsolatban több fontos elektronikus üzenetet is kaphatnak a kamarától, javasoljuk ezek figyelmes átolvasását és az azokban lévő instrukciók követését, hogy a kérelem beadása végleges lehessen” – olvasható a közleményben.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Igazi strandidő jön: közel 30 fok és napsütés vár ránk a pünkösdi hétvégén

cs3-szerkeszto

Vonattal, lóháton és gyalogosan is mennek a zarándokok Csíksomlyóra, medvehajtást is tartottak a helyszínen

cs3-szerkeszto

Robbanás történt a Mol tiszaújvárosi üzemében

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor bejelentette: megalakul a Védvonal, véget vetnek a liberális terrornak

cs3-szerkeszto

Benyújtotta a Tisza az Alaptörvény Orbán Viktorra szabott módosítását

cs3-szerkeszto

Megszűnt a tilalom az ukrán termékek behozatalára

cs3-szerkeszto

Elhunyt Scherer Péter, Jászai Mari-díjas színész 

cs3-szerkeszto

Magyar Péter: Be kell fizetniük a szolidaritási adókat az önkormányzatoknak

cs3-szerkeszto

Bóna Szabolcs: Tarthatatlan, hogy az állam térítse meg az aszálykárokat!

cs3-szerkeszto