Belföld

Segítő- és terápiás kutyákat kiképző szervezeteknek nyílt pályázati lehetőség

Fogyatékossággal élő embereket segítő kutyák és terápiás ebek kiképzését végző civil szervezeteknek nyílt meg támogatási lehetőség – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

    Fülöp Attila közölte: a Nemzeti Szociálpolitikai Intézet honlapján közzétett pályázat keretösszege 45,3 millió forint; jelentkezni április 30-ig lehet. Segítőkutyák kiképzésének és vizsgáztatásának, valamint terápiás kutyák kiképzésének támogatására lehet pályázni – tette hozzá.
    A segítőkutya “az akadálymentesítés egyik eszköze”, a cél, hogy a kutyák az önálló életvitelben segíthessék az érintetteket – jelezte az államtitkár, hozzátéve: Magyarországon a fogyatékossággal élők és hozzátartozóik több mint egymillióan vannak, ezért fontos a segítség életük akadálymentessé tételéhez.
    Nagy Sándor, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) elnöke arról beszélt, hogy a segítőkutyák a közlekedés biztonságát jelentik sok látássérült embernek. Pontosan jelzik az út menti akadályokat, megkeresik a lépcsőt, a gyalogátkelőt, az ajtót, így pontosan célhoz vezetik a gazdájukat – mondta.
    Beszámolt arról is, hogy Magyarországon régi hagyománya van a vakvezető kutyák kiképzésének, szövetségük ezt 1978 óta végzi. Hangsúlyozta, a kutyák kiképzéséhez sok segítséget kapnak az állami költségvetésből, és pályázatokból is, majd köszöntetet mondott azoknak, akik adományaikkal támogatják a vakvezető kutyák képzését.
    Nagy Sándor szólt arról is, hogy az MVGYOSZ által kiképzett kutyákkal jelenleg 80 ember közlekedik, és 74-en vannak várólistán, akik szintén szeretnének vakvezető kutyát kapni. Hozzátette: a szövetség idén 12 vakvezető kutya kiképzését tervezi. Nagy Sándor azt is fontosnak nevezte, hogy a vakvezető kutya és annak gazdája “jó páros” legyen.
    A sajtótájékoztatón egy-egy kutyával részt vett két kutyakiképző is, röviden bemutatták a tréning néhány elemét.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Petrás János, a Kárpátia frontembere: Egyéniben a Fidesz jelöltjeire kell szavazni, mert nekik van esélyük elnyerni a mandátumot

cs3-szerkeszto

J.D. Vance: Orbán Viktor élenjárt az energiabiztonság terén, és az európai vezetőknek, akik az energiaválsággal küzdenek, csak követniük kellett volna a példáját

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor elrendelte a Török Áramlat vezeték magyarországi szakaszának katonai védelmét + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Nagy erejű robbanóanyagot találtak Szerbiában a Magyarországot Szerbiával összekötő gázinfrastruktúra közelében

cs3-szerkeszto

Este már Jézus feltámadását ünneplik a keresztények

cs3-szerkeszto

Célegyenesben a választás – Szabó István: a választás valódi tétje a magyar önrendelkezés megőrzése

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: kritikus energiaválság közeledik Európában

cs3-szerkeszto

Budaházy Edda: Nem győzhet a balliberális oldal, ennek szellemében egyéniben a Fidesz jelöltjére szavazok + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Szabó István: az itt élők mindig értették, milyen fontos hazánk függetlenségének, a magyar szabadságnak az ügye + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto