Belföld Koronavírus

Egy alá csökkent a vírus reprodukciós rátája

Az elmúlt napokban egy alá csökkent a vírus reprodukciós rátája, ami azt jelenti, hogy átlagosan egy fertőzött legfeljebb egy embernek tudja átadni a vírust, tehát látni az intézkedések és a lakosság együttműködésének eredményét – közölte az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki, online sajtótájékoztatóján.

    Müller Cecília kiemelte, a járvány harmadik hulláma tetőzik, de enyhe csökkenés tapasztalható. Az elmúlt napon 5216 új fertőzöttet regisztráltak. A következő héten arra kell számítani, hogy az új fertőzöttek száma ezen a szinten mozog majd – mondta.
    Ismertette, hogy a kórházban lévők száma mérséklődött, tízezer alá csökkent a súlyos állapotú betegek száma; jelenleg 9459 embert ápolnak kórházban, és 1117-en szorulnak lélegeztetésre. Csütörtökön 241 beteg hunyt el.
    Közölte: eddig 3 145 592 ember – a lakosság 32 százaléka – kapta meg az oltás első adagját. Vagyis átlagosan minden harmadik magyar állampolgárt beoltották valamelyik vakcinával. A regisztrált 65 év felettiek 90 százalékát, a regisztrált 18 és 59 év közöttiek felét már beoltották.
    Müller Cecília arról beszélt, hogy ennél a betegségnél – különösen a fertőzést okozó vírus brit variánsánál – nagyon fontos az egyéni védelem.
    Ne reménykedjen senki abban, hogy azok, akiket már beoltottak, megvédik majd a még be nem oltottakat! – hangsúlyozta a tisztifőorvos. Hozzátette, a vírus mutánsai nagyon ragályossá tették a betegséget, és az elkerüléséhez mindenképpen szükség van az oltásra.
    Az óvodások és az alsó tagozatos általános iskolások hétfőn kezdődő jelenléti oktatására kitérve felhívta a figyelmet arra, hogy a gyerekek tiszta, rendezett és fertőtlenített környezetbe térhetnek vissza, de ez egyben azt is jelenti, hogy az intézményeknek újra alkalmazniuk kell a korábbi járványügyi protokollokat és higiénés rendszabályokat.
    Biztonságosabb a visszatérés, mert az eddig regisztrált pedagógusok több mint 80 százaléka kapta meg az oltást, és folyamatban van további 31 ezer, közoktatási intézményben dolgozó beoltása is – mondta.
    Újságírói kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta, a járvány kezdete óta még nem telt el elég idő annak megállapításához, hogy bármelyik vakcina esetében szükség lesz-e harmadik, “emlékeztető” oltás beadására.
    A Magyarországon alkalmazott vakcinák mindegyike védelmet ad a súlyos, szövődményes megbetegedések ellen, azaz rendkívül fontos, hogy most védetté tegyük magunkat – mondta Müller Cecília, hozzáfűzve, a jövőbeli oltási protokollok kialakítása a vírus mutációitól és a vakcinát gyártó cégek folyamatos vizsgálataitól függ.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Tovább nőtt Orbán Viktor előnye, Magyar Péter egyértelműen lemaradt

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: a következő napokban dől el, kiterjed-e a háború Európára

cs3-szerkeszto

Deutsch Tamás: nem fordulhat elő, hogy egy megszorító politika még egyszer tönkre tegye Magyarországot

cs3-szerkeszto

Megszületett a megállapodás! Orbán Viktor nagy bejelentést tett!

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben

cs3-szerkeszto

Lázár János: ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el

cs3-szerkeszto

Mentőszolgálat: már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben

cs3-szerkeszto

Stabilan vezet a Fidesz, üvegplafon a Tisza felett

cs3-szerkeszto

Magyar Péter ezt is elintézte: Kapuvár és Csongrád egy választókerület, és naná, hogy csongrádi a jelöltjük

cs3-szerkeszto