Sport

Kovács István lett a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség főtitkára

Az olimpiai, valamint amatőr és profi világbajnok Kovács Istvánt nevezték ki a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (AIBA) főtitkárának.

    Az AIBA keddi közleménye szerint erről a szervezet igazgatótanácsa döntött hétfői videokonferenciáján.
    Kovács István már a héten elkezdi a főtitkári munkát.
    “Az ökölvívás az élete, az AIBA pedig a családot jelenti a számára. Bízom abban, hogy főtitkárként egy alapvetően új hatékonysági és átláthatósági szintre emeli a szervezetet” – idézte a közlemény Umar Kremlev AIBA-elnököt.
    “Nagy megtiszteltetés, egyben óriási felelősség főtitkárként dolgozni Umar Kremlev elnök mellett – mondta a közleményben az 50 éves Kovács István. – Az AIBA olyan időszakon megy keresztül, amelynek során reformok sorozatát kell végrehajtani, ezek ugyanis szükségesek ahhoz, hogy a világszerte milliók által kedvelt ökölvívás fejlődjön, és a sportolók, edzők a legjobb eredményeket érhessék el a nemzetközi viadalokon” – tette hozzá az új főtitkár, aki saját munkáját illetően “teljes nyitottságot és demokráciát” ígért.
    Az 1996-os atlantai olimpián aranyérmes Kovács István az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden elmondta, Umar Kremlev invitálását többször is elhárította, később azonban felvázolta neki az amatőr ökölvívásban tapasztalt problémákat az elmúlt évtizedekből, és jelezte, amennyiben ezek kijavításával foglalkozhat, vállalja a pályázást.
    Kovács István közölte, az amatőr bokszba való visszatérésével nem folytatja munkáját a Boksz Világszervezetnél (WBO), ahol 19 évet dolgozott.
    Kiemelte, legfontosabb feladatai egyikének a sportág megújítását tartja, és azt, hogy hidat építsen a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, valamint az AIBA között annak érdekében, hogy a sportág a 2024-es párizsi olimpián is ott lehessen.

MTI, Fotó: wikipédia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

cs3-szerkeszto

Nagy siker: 3. helyen végzett a szentesi egyesület a haza rendezésű úszóversenyen

cs3-szerkeszto

Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz

cs3-szerkeszto

Sztanó Gyuri megcsinálta: újabb országos csúcsokat döntött Lengyelországban

cs3-szerkeszto

Európa Kupán Sztanó György: Lengyelországban versenyez a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Megérte a kemény munka: a mindszenti Ugrai Panna bekerült a rövidpályás úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe

cs3-szerkeszto

Örmény-magyar – Rossi: nincs helye kifogásnak, nyerni kell

cs3-szerkeszto

A mindszenti Ugrai Panna lett a Rövidpályás Országos Bajnokság legeredményesebb női versenyzője + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto