Belföld

A fiatalok jövedelemadó-mentességéről tárgyalt az Országgyűlés

A 25 év alattiak 2022-től bevezetendő szja-mentessége a gazdaság-újraindítási akcióterv egyik intézkedése, célja a fiatalok anyagi mozgásterének növelése és a munkavállalás elősegítése. A kormányzati javaslatot a szerdai napon kezdték tárgyalni az Országgyűlésben.

A családtámogatási rendszer eddig hiányzó darabjaként beszélt a 25 év alatti fiatalok személyi jövedelemadó-mentességéről az adótörvények ehhez szükséges módosításának általános vitájában Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter.
Hangsúlyozta: a kormányzat a fogantatástól támogatja a gyermeknevelést, ezzel az elemmel pedig éppen a dolgozó, családalapítás előtt álló fiatalok anyagi mozgásterét kívánják növelni.
Hangsúlyozta: az intézkedés célja, hogy ösztönözzék, bátorítsák a korosztály tagjainak munkavállalását, segítsék saját lábra állásukat, növeljék biztonságérzetüket.
Novák Katalin elmondta: az intézkedés költségvetési vonzata évi 130-150 milliárd forint. Ez nem kiadás, sokkal inkább befektetés a jövőbe – fogalmazott.
A kormányzat családokat és fiatalokat támogató intézkedéseit sorolva a miniszter kiemelte: a fiatalok szja-mentessége szinte világszerte egyedülálló eszköz, hiszen csak Lengyelország alkalmazza ezt a munkából szerzett bevételekre.
Hozzátette: a bruttó átlagkereset szintjéig igénybe vehető kedvezmény havi 40 ezer forintos megtakarítást jelenthet a magyar fiatalok számára.
Novák Katalin a kormányzat céljai között említette a munkával szerzett jövedelmek minél kisebb mértékű adóztatását, akárcsak azt, hogy a fiatalok közül még többen érezzenek kedvet ahhoz, hogy akár a tanulás mellett is munkába álljanak.
A miniszter megjegyezte: napjainkban egymilliónál többen tartoznak a 15-25 év közötti korosztályba, közülük minden második végez valamilyen rendszerességgel munkát, rendszeresen 280 ezren dolgoznak; utóbbiak tábora tíz év alatt a negyedével nőtt.
Megemlítette: annak érdekében, hogy a minimálisra csökkentsék az érintettek adminisztrációs terheit, automatikusan érvényesítik a kedvezményt.

koronavirus.gov.hu



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto

Augusztus 20. – Orbán Viktor: voltunk, vagyunk, leszünk

cs3-szerkeszto

Újabb nagy drágulás jön szerdától, emelkedik a benzin és a dízel ára

cs3-szerkeszto