Belföld Kék Hírek

Késelés történt Kecskeméten (frissítve)

Egy kecskeméti áruház parkolójában fogott kést egy kisteherautó sofőrjére egy helybéli. A szurkáló ugyan elmenekült, de őt alig másfél órán belül elfogták.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. március 17-én kora reggel, mely szerint a megyeszékhely belterületén, az egyik bolt parkolójában megszúrtak valakit. A járőrök azonnal a helyszínre mentek, ahol kiderült, hogy a bűncselekmény feltételezett elkövetője és későbbi áldozata közlekedési konfliktusba keveredtek Lajosmizse külterületén. A kisteherautóval közlekedő 48 éves sofőr ezt meg akarta beszélni autóstársával, ezért beállt az áruház parkolójába, ahová az Audit vezető férfi követte. A parkolóban a viszály tettlegességig fajult, amelyet a személykocsi sofőrje egy késsel próbált lezárni úgy, hogy egy ízben combon szúrta vitapartnerét, majd elhajtott a helyszínről.

A járőrök a sértett segítségével azonosították, és másfél órán belül lakása előtt elfogták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét. A 43 éves férfit előállították a Kecskeméti Rendőrkapitányságra, és elszámoltatása folyamatban van.

A nyomozók az adatgyűjtés során beszerzett információk és a térfigyelő kamerák felvételei alapján büntetőeljárás során vizsgálják, hogy a férfi a garázdaság bűntettén és a testi sértésen kívül milyen közlekedési bűncselekményeket követhetett el.

Fotók: Donka Ferenc


- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Két éve jár a vasútvillamos Hódmezővásárhely és Szeged között

Szabó Viktor

Agrárminisztérium: 125 ezer gazdálkodóhoz már eljutott a támogatási előleg

Szabó Viktor

Eltiltás hatálya alatt, bedrogozva, benyugtatózva okozott balesetet Szentesnél

Szabó Viktor

Friss felmérés: a magyarok ellenzik Ukrajna további finanszírozását

Szabó Viktor

Orbán Viktor: Európának készülnie kell arra, hogy egyedül marad Ukrajnával

Szabó Viktor

Parlament elé került a szuverenitásvédelmi törvény

Szabó Viktor

Farkas Sándor: Az Agrárminisztérium a jövőben is kiemelten kívánja támogatni a vidéki térségekben történő infrastrukturális beruházások megvalósítását

Szabó Viktor

Két biciklit is lopott, 5 ezerért adta el az egyiket

Szabó Viktor

Baleset történt Csongrádon! + FOTÓK!

Szabó Viktor

Honlapunk megfelelő működéséhez „sütiknek” nevezett adatfájlokat (angolul: cookie) kell elhelyeznünk számítógépén, Ön bármikor módosíthatja ezeket a beállításokat a böngészőjében. Elfogadom Olvasd tovább