Sport

Gondban az FC Barcelona

Ronald Koeman az együttes szombati, bajnoki mérkőzése előtt kiemelte: szívesen szerződtetne új játékosokat, de ezzel meg kell várnia, hogy két hét múlva kit választanak meg a klub első emberének.

– Az lenne az ideális, ha mihamarabb meg lehetne választani az új elnököt, mert így több időnk jutna a tárgyalásokra. Fontos lenne, hogy sürgősen kapjunk némi erősítést, mert szeretnénk egy jobb keretet. A mérkőzéseken hatékonyabban kellene játszanunk, az edzéseken pedig a posztonkénti versenyhelyzetet kellene élesebbé tennünk.

Az 57 éves holland szakember hozzátette: sok oka van annak, miért lenne szükség új játékosokra, de megérti és elfogadja a klub helyzetét, ha a téli átigazolási időszakban erre mégsem lesz lehetőségük. Ebben az esetben várnak nyárig az erősítésekkel.

Koeman sérülés miatt nem számíthat a hosszabb időre kidőlt Ansu Fati, Gerard Piqué, Philippe Coutinho és Sergi Roberto játékára, míg Clément Lenglet eltiltás miatt nem szerepelhet szombaton Granadában. A Barcelona egy hét alatt három idegenbeli mérkőzést játszik, ebből kettőt – az Huesca és az Athletic Bilbao vendégeként – már megnyert.

A holland edző szerint a bajnoki címért zajló versenyfutásban több vereséget már nem engedhetnek meg maguknak, ami „nagy nyomást” helyez a csapatára.

A La Ligában éllovas Atlético Madrid úgy előzi meg két ponttal a második helyezett Real Madridot, valamint héttel a harmadik Barcelonát, hogy két mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisainál. A katalánok a bajnokságban 17 mérkőzésen 31 pontot szereztek, kilenc győzelem mellett négy döntetlenjük van, és már négyszer kikaptak.

A Barcelona ráadásul a Bajnokok Ligája-csoportjában – melyben ellenfele volt a Ferencváros is – 2006 után először nem tudott elsőként végezni, és a nyolcaddöntő slágerpárosításában, majd az előző BL-idényben döntős, a napokban edzőváltáson átesett Paris Saint-Germainnel találkozik.

Forrás: Fc Barcelona/facebook fotó: Wikopedia



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Rossi marad a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya

cs3-szerkeszto

Nagy siker: 3. helyen végzett a szentesi egyesület a haza rendezésű úszóversenyen

cs3-szerkeszto

Rossi: ez az egyik legmeghatározóbb és legfontosabb meccs lesz

cs3-szerkeszto

Sztanó Gyuri megcsinálta: újabb országos csúcsokat döntött Lengyelországban

cs3-szerkeszto

Európa Kupán Sztanó György: Lengyelországban versenyez a szentesi erőemelő

cs3-szerkeszto

Megérte a kemény munka: a mindszenti Ugrai Panna bekerült a rövidpályás úszó Európa-bajnokságra utazó magyar válogatott keretébe

cs3-szerkeszto

Örmény-magyar – Rossi: nincs helye kifogásnak, nyerni kell

cs3-szerkeszto

A mindszenti Ugrai Panna lett a Rövidpályás Országos Bajnokság legeredményesebb női versenyzője + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto