Belföld

Jövőre még több támogatást ad a kormány a vidék fejlesztésére

Nem befolyásolta a koronavírus-járvány érdemben a Magyar falu program végrehajtását, sőt, a kormányzat év közben további 62 milliárd forint többlettámogatásról hozott döntést – erről beszélt a Magyar Nemzetnek a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Gyopáros Alpár hangsúlyozta, jövőre még több forrás lesz a vidék fejlesztésére.

A Magyar Falu Program idei pályázati alprogramja lezárult, minden kategóriában kihirdettük a nyerteseket – közölte a Magyar Nemzet érdeklődésére a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa. Gyopáros Alpár kiemelte: az idén 22 pályázati felhívást tettek közzé, amelyek lényegében lefedik az élet minden területét.

A politikus rámutatott arra, hogy

a program indulása óta még két év sem telt el, de a rendelkezésre álló adatok és a kistelepülések visszajelzései azt mutatják, hogy nagy szükség van a falvakban a pályázati forrásokra.

– Az eddigi nyertes pályázatok száma meghaladja a 12 ezret, a kifizetett támogatások összege pedig a 130 milliárd forintot. A jogosult települések több mint 95 százaléka nyert már támogatást valamilyen helyben fontos fejlesztés megvalósítására – hangsúlyozta.

A kormánybiztos az egyes programelemekkel kapcsolatban kifejtette: a kormány a programon keresztül eddig, több mint 12 milliárd forintot fordított az egészségügyi alapellátás színvonalának javítására. Orvosi rendelők fejlesztésére négyszáznál is több település pályázott sikerrel. Emellett több, mint 1600 óvodai fejlesztéssel kapcsolatos pályázatot támogattak, 17 milliárd forintot meghaladó összegben. Népszerű volt mindkét évben az önkormányzatok saját tulajdonú utcáik, hídjaik, járdáik felújítására meghirdetett pályázati kiírás, idén pedig már falusi kerékpárutak építésére is lehetett támogatást szerezni. A kistelepülések közlekedési infrastruktúra fejlesztésének támogatására a program indulása óta 24 milliárd forintot fordított a kormány, amelyből több mint 1600 nyertes pályázatot támogattak. Egyházi és önkormányzati temetői infrastruktúra fejlesztésére több mint ezren pályáztak sikerrel, ők 6,5 milliárd forinton osztozhatnak.

– Emellett a falvakban élők közösségeinek, valamint helyi és nemzeti identitástudatának erősítése érdekében közösségi terek kialakítására, közösségszervező foglalkoztatására és programok megvalósítására is írtunk ki pályázatokat az egyházaknak és az önkormányzatoknak.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Egy hónap se kellett a Tisza hatalmas kudarcához: ma áttörte az üzemanyagár a védett szintet

cs3-szerkeszto

Magyarország destabilizációjára figyelmeztet Schiffer András

cs3-szerkeszto

Mi Hazánk: Kapitány István és a Tisza ne veszélyeztessék a hazai üzemanyag-ellátást!

cs3-szerkeszto

Újabb üzemanyag-drágulás jön péntektől 

cs3-szerkeszto

Alkotmányos patthelyzet alakulhat ki a tiszás alaptörvény-módosítás miatt

cs3-szerkeszto

Brutális áremelkedés jön a benzinkutakon, és már a védett ár sem jelent mentőövet

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence is megszavazta a jogállam lebontását

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Ha az elnököt erőszakkal megfosztják a hivatalától, akkor Magyarországnak joga van ellenállni

cs3-szerkeszto

Megszavazták az alaptörvény módosítását

cs3-szerkeszto