Belföld

Kizöldülnek a települések az ország legnagyobb fásítási programjának eredményeképpen

Two men planting a tree at the park - real people

A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási programja – mondta Nagy István agrárminiszter a tárca csütörtöki közleménye szerint.

    A miniszter közölte: országszerte 475 településen ültetnek el összesen több mint 12 ezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban.
    A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási program részeként indította az agrártárca 2020 júniusában. A kezdeményezés célja kettős, egyrészt hozzájárul a 10 ezer lakosnál kisebb lélekszámú települések levegőminőségének és életkörülményeinek javításához, a zöldterületek bővüléséhez, másrészt a Vidékfejlesztési programban rendelkezésre álló, az önkormányzatok számára is elérhető erdészeti támogatásokra is felhívja a figyelmet – emlékeztetett Nagy István.
    A miniszter hangsúlyozta, hogy már közvetlenül az elindítása után hatalmas volt az érdeklődés a lehetőség iránt, a programban rendelkezésre álló 12 ezer sorfa néhány óra alatt gazdára talált, miközben többszörös volt a túljelentkezés a kiírásra.
    Az őszi időszakban 211 településen összesen 5499 fát ültettek el a helyi közösségek az erdészeti szakemberek közreműködésével. Ezt tavasszal újabb 6752 sorfa elültetése követi 265 településen. A jellemzően 10-14 centiméter törzskörméretű, konténeres vagy földlabdás előnevelt sorfák 2-5 méter magasak.
    A program jóval túlmutat a fák elültetésén, a faültetést a legtöbb helyen közösségi esemény részeként szervezik meg, bevonva ezzel a települések lakosságát. A kampánynak köszönhetően pedig sokszázezer emberhez jut el a program és a támogatási lehetőségek híre – hívta fel a figyelmet az agrárminiszter.
    Nagy István úgy fogalmazott: az erdők megmaradása és gyarapodása jövőnk záloga. Védelmükkel biztosítani tudjuk a biológiai sokféleség megőrzését, az ország környezeti állapotának javulását, és így az egészséges élelmiszerek előállítását. Fel kell ismernünk, hogy erdeink különleges bánásmódot, megkülönböztetett figyelmet érdemelnek. Az Agrárminisztérium célja ezért az, hogy minél többen vegyék igénybe az erdőtelepítésre elkülönített támogatásokat – emelte ki az agrártárca vezetője a minisztérium közleménye szerint.

MTI

A kiemelt kép illusztráció/Envato elements



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Kezdődik: LMBTQ-tévécsatorna indul Magyarországon

cs3-szerkeszto

Szijjártó Péter: a választási eredmény egyértelmű

cs3-szerkeszto

Tudománnyal az elsivatagosodás ellen: Az SZTE kutatói úttörő megoldást kínálnak a vízhiány enyhítésére a Dél-Alföldön

cs3-szerkeszto

Orbán Viktornak mindvégig igaza volt: szerdán délben újraindul az orosz olaj a Barátság kőolajvezetéken

cs3-szerkeszto

Kiderült az igazság a magyarországi akkumulátorgyárakról, végig félrevezették a lakosságot a szennyezésről

cs3-szerkeszto

Idősek pszichiátriai gyógyszerezése – gyors út a hanyatláshoz

cs3-szerkeszto

Megalakult a Mi Hazánk országgyűlési képviselőcsoportja

cs3-szerkeszto

Magyar Péter a háborús veszélyhelyzet meghosszabbítását kérte a kormánytól

cs3-szerkeszto

Három hét van a plakátok eltávolítására

cs3-szerkeszto