Belföld

Megkezdődött a szociális dolgozók tesztelése

Pénteken megkezdődött a szociális intézmények dolgozóinak tesztelése, a jövő héten iskolákban, óvodákban, bölcsődékben és az egészségügyi intézményekben indul a szűrés – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.

György István hozzátette: 16 691 helyszínen mintegy 370 ezer ember szűrését végzik el antigén gyorstesztekkel. A bölcsődékben 1742, az óvodákban 4381, az iskolákban 8694 feladatellátási helyszínen zajlik majd a tesztelés.
A részvétel önkéntes – hangsúlyozta az államtitkár, aki arra kérte az intézmények dolgozóit, segítsenek maguknak és a környezetüknek azzal, hogy alávetik magukat a tesztelésnek.
A vizsgálatok rendszeresek lesznek az operatív törzs által meghatározott ütemezésben. A szűrést a bölcsődei, óvodai és iskola pedagógusok körében a fővárosi és megyei védelmi bizottságok és kormányhivatalok szervezik: minden kormányhivatal országszerte mintegy ezer mintavevő csapatot indít el, amely a tervek szerint a hét öt munkanapján keresi fel az intézményeket – mondta.
Szólt arról, hogy az egészségügyi és szociális intézmények saját erőforrásaikkal végzik el a vizsgálatokat, utóbbiaknak a kormányhivatalok közreműködésével juttatják el a gyorsteszteket.
“Az országban eddig példátlan feladat eredményes végrehajtásához a kormány az orvosegyetemi hallgatók segítségét kéri” – fogalmazott.
Emlékeztetett arra, hogy az ötöd- és hatodéves hallgatók már jelenleg is önkéntesen dolgoznak a mentőszolgálatnál, a klinikákon, kórházakban, de az operatív törzs döntése szerint még szélesebb körben szükséges bevonni a védekezési feladatokba őket. A hallgatók elsősorban az iskolai, óvodai pedagógusok vagy – ahol ez szükséges – a szociális intézmények dolgozóinak országos szűrésében vesznek részt.

György István jelezte: az orvos- és egészségtudományi egyetemek harmad-, negyedéves fogorvosi és orvosi, harmad- és ötödéves gyógyszerészeti, valamint az első-, másodéves egészségtudományi képzésben tanulókra számítanak. Ők veszik le majd a mintákat, és értékelik ki azokat.
Ismertette: abban az iskolában nem tartanak a szűrést, ahol a járvány miatt digitális tanrendre tértek át, vagy zárva van az intézmény. Egy egység egy nap legalább három intézményben végzi a vizsgálatokat, az ezer egység egy nap alatt háromezer, öt nap alatt 15 ezer helyszínre fog eljutni.
Az egységeket a kormányhivatal látja el védőfelszereléssel a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlása alapján a felszerelés arcvédő pajzsból és FFP-2-es maszkból áll, ennél szigorúbb védőfelszerelést a tesztelési folyamat nem igényel – jegyezte meg.
Közölte: a tesztelések hétköznap lesznek, de a szociális intézményekben szombaton és vasárnap is folyik a mintavételezés, és a mintavevőket is minden nap tesztelik.
Kitért arra, hogy a védekezésbe bevont egyetemisták és felsőoktatási intézmények között a kormány rendelete szerint hallgatói munkaszerződés jön létre, a diákokat munkanapokon napi 5000, hétvégenként napi 7500 forint adómentes díjazás illeti meg, a kormányhivatalok napi étkezésről és szükség esetén szállásról gondoskodnak.
A hallgatókat a minták levételére és értékelésére oktatófilmmel készíti fel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A kéthetes gyakorlaton szerzett tapasztalatokat kreditként beszámítják, a védekezésben való részvételük nem érintheti hátrányosan tanulmányi előmenetelüket. Az érintett diákokat csütörtökön az ITM a Neptun rendszeren keresztül értesítette.
Az államtitkár aláhúzta: a szűrésen átesett dolgozó az esetleges pozitív eredményről köteles értesíteni a háziorvosát, és házi karanténba kell vonulnia.
György István utalt arra, hogy az intézmények célzott csoportos tesztelésének célja a koronavírus terjedésének lassítása, és az, hogy teljesebb képet adjon a dolgozók közötti fertőzöttek arányáról.

MTI



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Fogy a rendőrök türelme: idén már nem lesz béremelés, felmondások és munkabeszüntetés is jöhet

cs3-szerkeszto

Trükkök százai: példátlan ferdítés Kapitány István gazdasági jelentése

cs3-szerkeszto

Stefan Streit: Szerencsés döntés volt az egész családtól, hogy még nem költöztünk ősi hazánkba vissza

cs3-szerkeszto

Mező Gábor: a sokszor már Kun Bélára emlékeztető Molnár Áron tulajdonképpen egy szelep

cs3-szerkeszto

Elkezdődik az iskola – és vele együtt a gyerekek címkézése?

cs3-szerkeszto

Sorban nyitják meg az aszály miatt a pénzcsapokat Európában, a magyar gazdák erre hiába várnak

cs3-szerkeszto

Ideje felkészülni, ez nagyon fog fájni: a 20 százalékos drágulás csak a kezdet – brutális ár és hiány fenyeget gázolajból

cs3-szerkeszto

Magyar Péterék döntése csődbe vitte az egyik legnagyobb építőipari vállalatot

cs3-szerkeszto

Eljárás indulhat az augusztus 20-i rendezvényekre kiírt tiszás pályázat miatt

cs3-szerkeszto