Csongrád

Csongrádi díjazottak a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének díszünnepségén

Megtartotta a májusban, a koronavírus-járvány miatt elhalasztott díszünnepségét a Magyar Vöröskereszt megyei szervezete. A díjátadón azok tevékenységét ismerték el, akik áldozatos munkájukkal sokat tettek a közösségért a maguk területén. A Szegeden megrendezett ünnepségen összesen 24-en – közülük 2-en csongrádiak – vehették át a Vöröskereszt elismeréseit.

Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezetének Facebook oldalán megjelent posztból kiderült, hogy a tavasz óta várva várt összejövetelen a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés gyémánt, arany, ezüst és bronz fokozatát, dicsérő oklevelet, elnöki díszoklevelet, elsősegélynyújtás népszerűsítéséért ezüst emlékérmet, év médiatámogatója elismerést, év önkéntese elismerést, ifjúsági tevékenységért elismerő oklevelet, szolgálatért oklevelet, szolgálatért érdemérmet, véradásszervező ezüst emlékérmet, életmentő érdemérmet vehettek át azok, akiket nagyra becsülnek, és akik tavasszal támogatták szervezetük munkáját a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzet alatt.

A csongrádi díjazottak:

A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége a „Vöröskeresztes Munkáért” kitüntetés Ezüst fokozatát adományozta Dr. Závogyi Zsuzsannának, aki 2012 óta elnöke a csongrádi területnek. Mindig számíthatnak rá, szívesen vesz részt a Vöröskeresztes eseményeken, programokon. Ötletei, javaslatai nélkülözhetetlenek, elkötelezettsége, segítőkészsége példaértékű.

A Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége „Elsősegélynyújtás Népszerűsítéséért ezüst emlékérmet” adományozott Kátai Benedek Beátának, aki pedagógusként már 8 éve oktatja és képezi a fiatalságot az elsősegélynyújtás témában, kis tanulóit folyamatosan versenyekre, imitátorkodásra buzdítva. Lelkesedése, elkötelezettsége példaértékű.

Forrás, fotó: Facebook/Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei szervezet



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Úton vannak Csongrádra, Szentesre, Kistelekre és a térségbe a gólyák Afrikából

cs3-szerkeszto

Csongrádi tagja is volt a drogterjesztő hálózatnak, amit lekapcsoltak a békéscsabai rendőrök + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Komlósiné Rácz Nikolett: Szeretném, ha a 2026-os év az áttörések éve lenne

cs3-szerkeszto

Kiábrándult csongrádi tiszás: Az elmúlt időszak történései azt igazolják, hogy a Tisza egy felülről (bolsevik mintára) szervezett tekintélyelvű párt! 

cs3-szerkeszto

Négy autó ütközött össze Szentes és Csongrád között – FÉLPÁLYÁS ÚTZÁR!

cs3-szerkeszto

Malik László: tevékeny, aktív évet várok 2026-tól

cs3-szerkeszto

Újabb szakaszába lépett Csongrádon a közvilágítás korszerűsítése

cs3-szerkeszto

Itt az influenza: kötelező maszkviselést vezettek be több intézményben Csongrádon

cs3-szerkeszto

Nagy István: újabb ötmilliárd forintot fordítanak az agrárszakképzési centrumok fejlesztésére

cs3-szerkeszto