Belföld Szentes

Növeli a hazai zöldség-gyümölcskínálatot az új kertészeti beruházásokat segítő pályázat

Az egész évben folyamatos, biztonságos primőrkínálat biztosítása érdekében a kertészeti ágazat az eddigi támogatások mellett 30 milliárd forintos keretösszegű további fejlesztési forrásra számíthat – jelentette be az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Szentesen, a IX. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvényen a szaktárca pénteki közleménye szerint.

    Feldman Zsolt előadásában felhívta a figyelmet arra, hogy október 19-én megnyílik egy új, kertészeti üzemek korszerűsítésére kiírt pályázat, amely új építésű üveg-és fóliaházak létesítésére, meglévőek bővítésére és korszerűsítésére, de hűtőházak, zöldségtárolók létesítésére és korszerűsítésére, valamint az áru kereskedelmi forgalmazásra történő előkészítését szolgáló technológiák beszerzésére is fordítható. A forrásra mezőgazdasági termelők és meglévő termelői szerveződések egyaránt pályázhatnak.
    Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az egy pályázó által elnyerhető összeg maximum 2 milliárd forint lehet, a támogatási intenzitás pedig 50 százalék.
    A 2014-2020 közötti Vidékfejlesztési program (VP) eddigi pályázataira és odaítélt támogatásaira kitérve Feldman Zsolt elmondta: a kertészeti ágazatot érintően 5 ezer projektet támogatnak, amelyekre összesen 108 milliárd forintot ítéltek meg. Az igényelt források negyede, 25 milliárd forint kapcsolódik valamilyen formában a hajtatásos zöldségtermesztéshez. Eddig mintegy 55 hektár korszerű üvegház épült meg és további 25 hektárnyi létesül e kormányzati támogatás segítségével, sok esetben a régi, elavult növényházakat kiváltva.
    A mezőgazdasági vállalkozások beruházásait ezenkívül 80 százalékos kamattámogatással segítik, amely program keretében eddig 57 milliárd forint értékű beruházási hitelhez nyújtottak támogatást – írta az AM.

MTI

Fotó: AM/Fekete István



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Orbán Viktor: Ha nem indul be a gazdasági kormányzás, bekövetkezhet Magyarország ötödik kifosztása. Nekünk a szabadság széles koalícióját kell felépítenünk

cs3-szerkeszto

Már leállt a gázolaj-értékesítés több magyar benzinkúton – Bajba kerültek a független kutak

cs3-szerkeszto

Az Alkotmánybírósághoz fordultak a Fidesz és a KDNP képviselői a 17. alkotmánymódosítás miatt

cs3-szerkeszto

Több mint százezer hallgató kezdheti meg felsőoktatási tanulmányait ősszel

cs3-szerkeszto

Marihuánaültetvényt számoltak fel a rendőrök Szentes határában – apa és fia is gyanúsított lett

cs3-szerkeszto

Drogtesztet a politikusoknak! – petíció indult a tiszta közszféráért

cs3-szerkeszto

Fokozott katonai jelenlétre és hanghatásokra kell készülni Szentes térségében

cs3-szerkeszto

Szerdától tovább drágulnak az üzemanyagok

cs3-szerkeszto

Orbán Viktor: Olyan helyzetben vagyunk, mint a Kádár-rendszer utolsó éveiben

cs3-szerkeszto