Tech

Elképesztően sokat költenek az emberek mobilos játékokra

Az Apple alkalmazásboltja 2020 első felében 22,2 milliárd dolláros árbevételt generált csak játékokból.

A SensorTower és a Statista legfrisseb adatai szerint az Apple megint rekordot döntött, ami az App Store alkalmazásbolt játékokból származó bevételeit illeti. 2020 első felében ugyanis rekordot jelentő 22,2 milliárd dolláros árbevételt folyt be csak a játékokból.

Ez éves szinten 23 százalékos növekedést jelent, és ebből április és június között folyt be 11,6 milliárd dollár. A Google Play Áruházában 7,7 milliárd dollárt költöttek el játékra az emberek ugyanezen időszak alatt.

Az Apple az első félév során 52 százalékkal több bevételt szerzett a játékokból, mint a Google. A letöltések terén persze szokásos módon fordított volt a helyzet: az App Store-ból 5,7 milliárd alkalommal töltöttek le játékot, a Play Áruházból 22,8 milliárd alkalommal az első félév során.

A szakértők azt mondják, hogy a világjárvány alatt még többet játszottak az emberek, és a játékokra az eddiginél többet is költöttek. A két legnépszerűbb játék a PUBG Mobile és a Honor of Kings volt, ezek az év első 6 hónapja alatt több mint 1 milliárd dolláros árbevételt generáltak.

Forrás: Origo

Borítókép: Medium.com



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Az internet törékenységére figyelmeztet a tegnapi AWS-üzemzavar

admin

Kína megint ámulatba ejtette a világot: olyan naperőművet indított be, ami sehol máshol nincs, 25 százalékkal több energiát termel – Videón mutatjuk a hatalmas tornyokat!

Jól fogynak az új iPhone-ok

admin

Kapu Tibor várhatóan június 10-én indul a Nemzetközi Űrállomásra

Megnyílt a csillagkapu? Különös égi jelenség ragyogta be az eget tegnap este

A szólásszabadság helyreállítása érdekében felhagy tényellenőrző programjával a Meta + VIDEÓ!

Megbolondult a Facebook, akaratlanul is ismerősnek jelölt másokat

Elon Musk: a Twitter irányítása “fájdalmas”

admin

Csökkentek a PC-kiszállítások a világon az első negyedévben

admin