Csongrád Mindszent

Berci gyógyulásáért rendeztek nagy sikerű jótékonysági gálát Csongrádon

Keresztes Bertalan (Berci) gyógyulásáért rendeztek nagy sikerű jótékonysági gálát a csongrádi Művelődési Központban. A gimnazista fiú osztálytársai és barátai nemcsak a gála szervezésben vettek részt, hanem neves előadók mellett, ők maguk is felléptek, a mintegy kétórás műsorban.

Berciről tavaly derült ki, hogy beteg, a fiatal fiú már túl van a budapesti kemoterápiás kezeléseken és több műtéten. Most a kölni immunonkológiai centrumban kezelnék, ez a családnak 30 millió forintba kerülne. Az immunonkológia egy viszonylag új, gyorsan fejlődő kutatási terület, amely az immunrendszer védekező mechanizmusait használja ki, hogy felvegye a harcot a rákos sejtekkel szemben.

Fotók: Donka Ferenc



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Új parkoló segíti a hajósokat a csongrádi sólyapályánál

cs3-szerkeszto

Június 29-én és 30-án féláron csobbanhatnak a vendégek a csongrádi uszodában, újdonságként páraernyők is hűsítik a vendégeket

cs3-szerkeszto

Szentes, Csongrád és a térség pedagógusait díjazta a Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központ

cs3-szerkeszto

Megnyílt a mindszenti kutyás strand, ellepték a négylábú vendégek a Tisza-partot

cs3-szerkeszto

Fiatal hősöket képeztek Mindszenten

cs3-szerkeszto

Július 4-én érkezik a népszerű FireCross verseny Csongrádra a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Óriási érdeklődés övezte a Csongrádra érkező egészségügyi szűrőkamiont

cs3-szerkeszto

Nyári járatok indulnak Csongrádon a Körös-torokba

cs3-szerkeszto

Megnyílt a gyerekpancsoló Csongrádon, hamarosan az 50-es medence és a csúszda is indul

cs3-szerkeszto