Szentes

10 éves fennállását albummal ünnepli a Kanálgép zenekar

A Kanálgép Zenekar nevét, szinte mindenki ismeri Szentesen. A 10 éves múltra visszatekintő zenekar, kizárólag katonákból áll, akik a MH. 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred szolgálatában állnak.

A laktanyában próbálnak szabadidejükben, amelyet a műszaki ezred vezetése is támogat. A közelmúltban csatlakozott a csapathoz Lantos Lehel, aki a fiatal korosztályt képviseli, ő basszusgitáron játszik, míg Lakatos Krisztián szólógitárra avanzsált. A négytagú csapat alapító és egyben oszlopos tagjai pedig, mint Beregszászi László, maradt az ének mellett, Pesti István pedig az örök nyughatatlan a dobok mögött. Így teljes felállásban, immár összeszokott zenészekként, végre a megalakulásuk 10. évfordulóján, elkészülhetett az első önálló albumuk, amely a „Mennek a lányok” címet kapta. A borító tervek is készülnek, és ha minden jól megy, akkor heteken belül kapható lesz a 8 saját szerzeményt bemutató zenei anyag.

A stúdió felvételek, Gyulán a No Silence Stúdióban készültek, amelyen lázasan dolgoztak a fiúk az elmúlt időszakban. A zenei anyagról, annyit már lehet tudni, hogy stílusban a hard rock zenei hangzáshoz állnak legközelebb, de a számok ihletét, a napi gondolatok és a körülöttünk zajló élet illetve a szerelem adta, így a szövegek is a csajozásról, szakításról szólnak.

A srácok nagyon büszkék arra, hogy a zene és a szöveg is saját szerzemények. Beregszászi Laci számára az az igazi ”szívdobbanás”, amikor a saját szerzemények refrénjét énekli a közönség. Nem véletlen, hiszen éveken keresztül feldolgozásokat játszottak, nem kis sikerrel, hiszen fergeteges bulikat csináltak bárhová mentek. Lengyelországi meghívásuk alkalmával, csak lengyel katonáknak és civileknek, míg Szarajevóban, külhonban szolgálatot teljesítő magyar katonáknak zenéltek. Itthon sincs hiány a fellépésekből, de most elsődleges cél, az új album felvezetése és megismertetése, mind ezek mellett, egyre nagyobb hazai ismeretséget elérni, és remélhetőleg külföldre is kapnak majd meghívást a továbbiakban is.

Nagy célok, de ez még mindig nem elég ennek a négy ambiciózus fiúnak, hiszen már dolgoznak a következő albumon, és a közismert közösségi portálokon is egye többet látni és hallani őket. https://www.youtube.com/watch?v=CRe7vZ69RZo.

Reméljük, a következő zenei anyagra nem kell újabb 10 évet várni, de amilyen lelkesek mindannyian, hamarosan meg lesz az is.

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Öt percig tartott a menekülés – villámgyorsan elfogták a szentesi betörőt

cs3-szerkeszto

Jó hír: nem kerül le a tűzről a szentesi lecsó – jövőre is folytatódik a fesztivál!

cs3-szerkeszto

A Körhinta című film színpadi adaptációját mutatja be a szentesi Tóth József Színház

cs3-szerkeszto

Nyílt napot tartanak a szentesi Horváth Mihály Gimnáziumban

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence barátja kezdeményezhette a brit királyi udvarban található magyar lovak hazahozatalát

cs3-szerkeszto

Erasmus+ a Szentesi Deákban: 25 diák utazhat Görögországba  

cs3-szerkeszto

Milliárdos fejlesztéseket köszönhetünk a Csongrád-Csanád Vármegyei Önkormányzatnak

cs3-szerkeszto

Aludj el szépen, kis Bencus – olvasói mese a képviselőről, aki minden létező forrást elbukott

cs3-szerkeszto

Modern technológiákkal készül a tanévre a szentesi Zsoldos iskola

cs3-szerkeszto