Kistelek Sport

NI-NBII labdarúgókkal várja a táborozókat a KITE

Közel 20 éve, hogy minden nyári időszakban szerveznek a KITE edzői focitáborokat. Idén a veszélyhelyzet miatt kérdésessé vált, de a feloldó intézkedéseknek köszönhetően a 2020-as évben is indulhat a nagysikerű focitábor Kisteleken.

Czeigersmidt Roland és Dancsok Csaba szervezők, minden évben neves futballistákat is meghívnak, amely igazán nagyszerű élmény a gyerekek számára. A korosztályos összetétel az U7-től az U14-ig terjed, ahol elsősorban a cél a sportág megszerettetése és népszerűsítése.

Természetesen bárki jelentkezhet, de hosszú évek óta az egyesület sportolói is nagyon várják ezt az időszakot, hiszen nekik is különleges élmény ez az egy hét. Czeigersmidt Roland edző, mint mondta, számukra ez nemcsak munka, hanem kikapcsolódás is és évről-évre egy új kihívás. A gyerekek, különböző településekről érkeznek, idén is nem csak Kistelekről, hanem Tiszaszigetről, Csengeléről és Sándorfalváról, illetve Szegedről és Szőregről is jelentkeztek már tudtuk meg Dancsok Csaba szakosztályvezetőtől. A táborba meghívott vendégek mind környékbeliek, akik neves klubok sportolói lettek, és a korábban együtt is dolgoztak vagy segítették az egyesület munkáját. Idén is a meghívottak között szerepel Zsótér Donát az Újpest FC egyik kiváló labdarúgója, aki visszatérő vendég, mellesleg kisteleki és évek óta segíti a KITE munkáját. Mellette szerepelnek még a meghívottak között, olyan neves labdarúgók, mint Ádám Martin, Germán Tamás, Takács János és Szélpál Norbert.

Az egy hét folyamán a gyerekek személyesen is elbeszélgethetnek a focistákkal, akik méltán lehetnek a felnövekvő generáció példaképei is. A sportág a rendszeres mozgás megszerettetése mellett, az is fontos szempont, hogy egy-egy ilyen tábornak hatalmas nevelő hatása is van, hiszen csapatjátékról, közösségépítésről, egymás iránti toleranciáról, önzetlenségről, fegyelmezettségről és még sorolhatnánk a nevelő hatásokat, amelyekről képet és mintát kapnak a gyerekek, amely remélhetőleg hatással lesz a későbbi éveikre és sport szeretetükre egyaránt. 

T.G.



- Hirdetés -

Hasonló bejegyzések

Három kisteleki kislány tűnt el Szegedről, segítsünk megtalálni őket!

cs3-szerkeszto

Idén is remekeltek a csongrádi Oxigénfalók + GALÉRIA!

cs3-szerkeszto

Rendőri üldözés Kisteleknél: kábítószer miatt menekült az autós + VIDEÓ!

cs3-szerkeszto

Megpuccsolnák a Tisza kisteleki jelöltjének indulását?!

cs3-szerkeszto

Újabb jelöltet ad Kistelek a választókerületnek

cs3-szerkeszto

Visszatér a terhesgondozás Kistelekre!

cs3-szerkeszto

Olimpikonnal edzettek a szentesi úszók

cs3-szerkeszto

Zárt körben alázta meg a Tisza kisteleki jelöltje a legyőzött szentesi ellenfelét + VIDEÓ + FOTÓK!

cs3-szerkeszto

Bárkányi Bence lehet a Tisza Párt “előválasztásának” előre kijelölt győztese

cs3-szerkeszto